helyreállt a munkaerőpiac

2021.07.06. 19:01

ITM: újra annyian dolgoznak, mint a járvány előtt

Túljutott a válságon a belföldi munkaerőpiac, a foglalkoztatás elérte a járvány előtti szintet, és még idén további jelentős bővülést érhet el – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Bodó Sándor szerint a munkaerőpiac élénkülését mutatja, hogy ma már több mint 4,5 millióan dolgoznak, az előző hónaphoz képest 47 ezerrel többen.

A munkahelyvédelmi intézkedések 1,6 millió ember megélhetését segítettek megtartani vagy megteremteni.

A 72,3 százalékos foglalkoztatási ráta fél százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti, és már most kevesebb a munkanélküli, mint a járvány előtti utolsó hónapban. Magyarországon a hatodik legalacsonyabb a a munkanélküliség az unióban, 2021 első negyedévében a tagállamok közül itt bővült leginkább a foglalkoztatás – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte a foglalkoztatás szerkezetének átalakulását is.

Kedvező változást jelez, hogy mind a közfoglalkoztatottak, mind a külföldön dolgozók száma csökkent, és közben a tudásalapú ágazatokban nőtt leginkább a munkavállalók száma, főképp tudományos, műszaki, építőipari területen

- hangsúlyozta. Bodó Sándor szerint a kedvező adatok a válságkezelő programoknak köszönhetők. Egyedül a bértámogatás az elmúlt hónapban több mint 15 ezer munkavállalónak segített elhelyezkedni, és a kormány célja továbbra is az, hogy mindenkinek legyen munkalehetősége, aki tud dolgozni – fogalmazott.

A gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár közölte, hogy a kilábalást az eddigi legnagyobb vállalkozásfejlesztési program segíti. György László hangsúlyozta, hogy a beruházási, képzési, munkahelyteremtési támogatások legalább annyi vállalkozást érnek majd el a következő másfél évben, amennyit korábban legfeljebb másfél évtized alatt. Személyes tapasztalatai alapján a vállalkozókat megviselte a válság, ezért – mint mondta – meg kell erősíteni őket, hogy befektetéseket tervezhessenek. Sürgette egyúttal a külföldi vállalatok nagyberuházásainak ösztönzését is, mivel úgy véli, hogy a nemzetközi gazdasági rendszerek átalakulásával világcégek sora szervezi át a termelését, és a korábbinál versenyképesebb célpontot keres a tevékenységének. György László szerint a kormány azt szeretné elérni a fellendülést segítő programokkal, hogy a magyar gazdaság idei növekedése haladja meg az 5,5 százalékot, a válság előtti szinthez képest az év végére 50 ezerrel többen dolgozzanak, és a magyar munkaerőpiac magasabb hozzáadott értéket termeljen.

Ha mindez sikerül, a gyermeket nevelő családok visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat, Magyarország pedig elérheti az eddigi legmagasabb foglalkoztatási szintjét.

Az államtitkár több forrásból is lát lehetőséget a foglalkoztatás bővítésére. Egyrészt egyre többen költöznek haza külföldről, a rugalmasabb távmunkaszabályoknak köszönhetően pedig olyanok is elhelyezkedhetnek, akik korábban ezt nem tehették meg. Könnyebbé vált emellett a regisztrált álláskeresők, az alacsony végzettségűek, és 25 év alattiak foglalkoztatása, augusztusban pedig 70 milliárd forintos keretösszeggel elkezdődik a korábban bejelentett felnőttképzési pályázat – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában