Ország-világ

2021.07.15. 06:26

Reménytelen ötlettel próbálja magát feltenni a térképre az MSZP

Az MSZP a napokban talált egy témát, amitől a pártban bizonyára azt remélik, hogy újra felkeltik maguk iránt a szavazók érdeklődését. A szocialisták – Varga Mihály Origónak adott interjújára reagálva – azonnali forgalmiadó-csökkentést követelnek az élelmiszereknél, mégpedig azért, hogy csökkenjen az infláció, mérséklődjön a drágulás. Az ötletről – amit egyébként a pártnál a kamuvideós Korózs Lajos visz – éppen az elmúlt évek magyar tapasztalatai bizonyítják be, hogy szakmaiatlan.

Kínos magyarázkodásba kezdett Varga Mihály az elszálló infláció miatt – kezdte minapi közleményét a MSZP. A párt – amely a legfrissebb felmérések szerint egyedül már a parlamenti küszöböt sem tudná megugrani – így folytatta: a Fidesz érdemben léphetne az elszabaduló árak megfékezéséért, ugyanis csökkenhetne az áfa. Megjegyezték azt is, hogy az MSZP előválasztási programjának hangsúlyos eleme a tisztességes megélhetés, ezért az alapvető élelmiszerek áfáját öt, a többi élelmiszerét 18 százalékra csökkentenék.

„Nem ez az első – és bizonyára nem is az utolsó – olyan szakmai kérdés, amelyben a valóság és a baloldal véleménye között semmilyen kapcsolat sincs. Lássuk a tényeket!”

– fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter az MSZP által szóvá tett interjúban éppen arra a kérdésre válaszolva, miként értékeli, hogy a baloldal áfacsökkentéssel szabna gátat az árak emelkedésének. A tárcavezető magyarázatként kifejtette: ha az áfa csökken, az árak is mérséklődhetnek, de csak egy alkalommal, a hatás egyszeri. Az árakat ugyanis ­alapvetően a piaci viszonyok határozzák meg, nem a forgalmi adó. Szerepe lehet sok más mellett a munkabérek növekedésének, a szállítási költségek változásának, a termés mennyiségének, a nemzetközi gazdasági folyamatoknak és a kereskedelmi háborúknak is.

A miniszter külön kiemelte, hogy a koronavírus okozta válság után szerte a világon mostanában indítják újra a gazdaságokat, emiatt megnőtt a kereslet, több terméknél pedig hiány alakult ki, ami az árakat is emeli.

Az interjúban a miniszter utalt rá, hogy a hazai vásárlók pontosan ismerhetik az áfacsökkentés és az árváltozás kapcsolatát, az utóbbi években – 2014 és 2018 között – a kormánytöbbség több alapvető élelmiszer és fontos szolgáltatás áfáját csökkentette. Hogy azok a lépések milyen következménnyel jártak, arról az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készített 2019 végén részletes kimutatást. Az ÁSZ tanulmánya rámutatott, hogy az elemzett esetekben a forgalmi adó mérséklésének hatása az árakban sokszor nem vagy csak részlegesen jelent meg. Az áfacsökkentés efféle, korlátozott hatásának hátterében az ÁSZ szerint az áll, hogy

az árak alakulását a forgalmi adó helyett inkább egyéb gazdasági és termelési tényezők határozzák meg.

Így ­például a keresleti és a kínálati viszonyok és a termelő, kereskedő pozíció­ja, ereje. A számvevőszéknél arra is utaltak, hogy nem várt egészségügyi, természeti események alapvetően befolyásolhatják a piacot – elég csak a sertéspestisre, a madárinfluenzára vagy éppen a Covid–19-re gondolni.

Program

A kormány már 2013-ban elindította célzott áfacsökkentési programját. Az első évben, 2014-ben az élő és félsertés forgalmi adója csökkent, majd a marha-, a kecske- és a juhhús következett, aztán a sertéstőkehús közterhe esett. 2016-ban következett a lakásáfa-csökkentés, aztán egyebek mellett a baromfihús, a tojás, a tej, az internetszolgáltatás, az éttermi vendéglátás forgalmi adójából faragtak. Az adómérséklések mögött több ok is meghúzódott, de mindig hangsúlyos volt az adott gazdasági ágazat viszonyainak javítása és a feketekereskedelem visszaszorítása. Ezek mellett természetesen megjelentek gazdaságfejlesztési és szociális szempontok is.

A számvevőszéknél megemlítették azt is, hogy az áfa csökkentése csak abban az esetben nem okoz állami bevételkiesést, ha az adott termékek, szolgáltatások forgalma az adóenyhítés miatt igencsak megugrik. Ilyenre ugyanakkor az utóbbi évek áfamérsékléseinél nem volt példa. Általános következtetésként az szűrhető le, hogy a forgalmi adó csökkentése mindenképpen apasztja az állam forrásait, de a remélt hatások nem mindig következnek be. A számvevőszéknél ezért is vélik úgy, hogy alaposan át kell gondolni a további áfacsökkentéseket.

Az MSZP mostani harcias kiállása az alacsony áfáért egyébként több szempontból is érdekes. Egyrészt a legutóbbi válság időszakában, 2008–2009-ben, amikor is éppen a szocialisták kormányoztak, még nem volt ilyen fontos a pártnak az áfacsökkentés, néhány termék kivételével inkább emeltek a forgalmi adón. Másrészt az erősen populistának ható követelés mintha nem az MSZP saját ötlete lenne – az LMP jó ideje szajkózza az ötletet, láthatóan mindenféle társadalmi reakció nélkül. Az pedig külön pikáns, hogy – a párt közleménye szerint – a téma felelősének az egészségügyi kamuvideó közreadásában részt vevő Korózs Lajost tették meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában