segítség a pályakezdéshez

2021.08.04. 12:02

Népszerű az állami diákmunkaprogram

További 250 millió forinttal emelte meg a nyári diákmunkaprogram keretösszegét a kormány.

Jelenleg közel harmincezer nappali tagozatos diák dolgozik a nyári diákmunkaprogramnak köszönhetően. Az érdeklődés jelentős, ezért a kormány újabb 250 millió forinttal megemelte a program 3,4 milliárd forintos keretösszegét – mondta a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a program lehetőséget teremt a fiataloknak, hogy a szünidőben dolgozhassanak, így keresethez jussanak. A tanulók önkormányzati vagy vállalati diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben július elsejétől legfeljebb két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi hat órában, utóbbinál akár napi nyolc órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzatok munkaviszony keretében foglalkoztatják a diákokat, az állam pedig teljes egészében megtéríti számukra a munkabért.

A tanulók így napi hatórás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkakörökben havonta bruttó 164 250 forintot, a szakképzettséget nem igénylőkben pedig bruttó 125 550 forintot kereshetnek.

A mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunkát az állam szintén legfeljebb két hónapig támogatja, 75 százalékban.

A támogatott fiatalok mintegy négyötöde, több mint 24 ezer fő önkormányzatnál kapott munkát. A program a keleti országrészben népszerűbb, a legtöbb résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozik, de sokakat foglalkoztatnak Békés és Hajdú-Bihar megyében is. A középiskolások, egyetemisták több mint százötven munkakörben szerezhetnek munkatapasztalatot az irodai adminisztrátortól a felszolgálón, recepcióson át a kisállattenyésztőig, gyümölcs- és zöldségfeldolgozóig.

„A kormány programja a diákokat költőpénzhez juttatja, munkáltatójukat pedig az átmeneti többletfeladatok ellátásában segíti. A megszerzett munkatapasztalat megkönnyítheti a résztvevők későbbi elhelyezkedését, pályakezdését.

A nyári diákmunkaprogram az idei, kilencedik kiírást is beleszámítva 2013 óta 240 ezer fiatal vakációs munkavégzését tette lehetővé összesen több mint 23 milliárd forint támogatással”

– ismertette a program eddigi eredményeit Bodó Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában