Ország-világ

2021.11.11. 14:48

Európai Bizottság: erőteljesen növekszik Magyarország gazdasága 2022-ben is

Magyarország gazdasági növekedése 2022-ben is erőteljes, 5,4 százalékos lesz a fiskális ösztönző intézkedéseknek köszönhetően, azonban 2023-ban már várhatóan 3,2 százalékra lassul, ahogy a szakpolitikai támogatás fokozatosan megszűnik – közölte az Európai Bizottság a szerdán közzétett őszi időközi gazdasági előrejelzésében.

Az uniós szakértők szerint, az éves GDP az idén 7,4 százalékkal nő, míg testület által júliusban kiadott nyári prognózis csupán 6,3 százalékos növekedést jelzett.

A szakértők azt is megállapították, hogy emelkedő termelési költségek továbbra is magasan tartják majd az inflációt. A harmonizált fogyasztóiár-index 2021 negyedik negyedévében 6,7 százalékon tetőzik a gazdaság újbóli megnyitása utáni áremelkedések, az áru- és nyersanyagárak globális emelkedése, miatt.

A lakossági energia árszabályozása részben megvédi a háztartásokat a nyersanyagárak emelkedésétől

– tették hozzá. A 2021. évi, átlagos 5,1 százalékos infláció után 2022-ben 4,8 százalékos, 2023-ban pedig 3,4 százalékos inflációt prognosztizál az Európai Bizottság.

Az előrejelzés szerint a háztartások fogyasztása megélénkül a robusztus jövedelemnövekedés, a kormányzati támogatási intézkedéseknek köszönhetően. Ezekek az ösztönző intézkedések főként a családoknak nyújtott egyszeri jövedelemadó-visszatérítést, a 25 év alattiak szja-mentességét, a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetését, nyugdíj és béremeléseket foglalják magukba. A jelentés megjegyzi, hogy

az ösztönző intézkedések a feltételezettnél is jobban fellendíthetik a fogyasztást,

ugyanakkor a vártnál magasabb infláció ronthatja a háztartások vásárlóerejét.

A beruházások továbbra is élénkek maradnak, köszönhetően a javuló gazdasági kilátásoknak, és az állami beruházások is jelentősen növekedni fognak idén és jövőre is. A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy magyar gazdaság erősen integrálódott a globális értékláncokba, így az ellátási zavarok sebezhetővé teszik az exportot. Mivel az alapanyaghiány 2022-től várhatóan enyhülni fog,

az export az előrejelzések szerint a globális kereslet lassulása ellenére is dinamikus marad.

Ugyanakkor az erős belföldi kereslet az előrejelzések szerint az importot táplálja, miközben a magasabb globális energiaárak rontják Magyarország kereskedelmi feltételeit. A folyó fizetési mérleg romlik 2022-ben, majd 2023-ban ismét javulni fog.

Az államháztartási hiány 2021-ben a gazdasági növekedés erőteljes fellendülése ellenére magas marad, és eléri a GDP 7,5 százalékát – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában