változtatás

2021.11.24. 19:59

PM: a parlament előtt a jövő évi adócsökkentésekről szóló törvényjavaslat

2022. január elsejétől újabb négy százalékponttal csökken a munka közterhe.

Újabb jelentős adócsökkentések segítik a vállalkozásokat és a családokat. A Pénzügyminisztérium benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagy az adózóknál – jelentette be a Pénzügyminisztérium.

Ha az Országgyűlés megszavazza, akkor a kormány javaslatai nemcsak a vállalkozásoknak és a lakosságnak hoznak nagy könnyebbséget, hanem a gyermekes családoknak is. Jövőre ugyanis a babakötvények utáni állami támogatás összege a duplájára emelkedik.

2022. január elsejétől újabb négy százalékponttal csökken a munka közterhe. Míg 2009-ben 33,5 százaléknyi adó terhelte a vállalkozásokat, jövőre kevesebb, mint a fele; mindössze 13 százalék. Megszűnik ekkor a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig két és fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó.

A változtatás nyomán egyrészt csaknem 600 milliárd forint körüli összeg maradhat az érintetteknél, másrészt olcsóbbá válik a munkaerő foglalkoztatása, így a cégek könnyebben vehetnek fel alkalmazottat, harmadrészt megszűnik egy újabb önálló köztehertípus.

A szakképzési hozzájárulás megszűnésével úgy szabadul meg egy bonyolult adminisztratív kötelezettségtől a magyar cégvilág, hogy a szakirányú oktatást, illetve duális képzést végző vállalkozások a szociális hozzájárulási adóból lényegében ugyanúgy érvényesíthetik a kedvezményt, mint eddig.

Január 1-től nemcsak a szociális hozzájárulási adó mértéke csökken, hanem többek között az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szabályai is kedvezőbbekké válnak. A kifizetőt terhelő ekho ugyanis 15,5 százalékról 13 százalékra csökken.

A tervezet meghosszabbítja a kis- és középvállalkozások kedvezményét a helyi iparűzési adóban, így – ha az Országgyűlés megszavazza – jövőre is automatikusan jár az alacsonyabb, maximum egy százalékos adómérték az érintetteknek. Az intézkedés révén a kkv-ék összességében 150 milliárd forintot spórolhatnak.

Jövőre is érvényes az a vállalkozásokat, a családokat és a lakosság védelmét szolgáló szabály, hogy nem alkalmazható az a helyi adórendelet vagy települési adórendelet, amely adómérték emelést vagy az adóelőny szűkítését fogalmazna meg, és 2022-ben sem lesz lehetőség új, eddig nem lévő helyi adó vagy települési adó bevezetésére.

A javaslat szerint a kisvállalati adó kulcsa – további egy százalékponttal – 10 százalékra csökken. A már kivázó vállalkozásoknak 10 milliárd forintot jelent az adómérséklés, és a Pénzügyminisztérium becslése szerint a kedvező szabályok miatt jövőre még több vállalkozás választja a kisvállalati adót.

A tervezet szerint a babakötvény után járó állami támogatás összege a duplájára – 6 ezer forintról 12 ezer forintra – nő. A babakötvény továbbra is az egyik legjobb befektetés, és nemcsak azért mert a befizetett összeg 10 százalékával (2022-től maximum 12 ezer forinttal) támogatja az állam, hanem azért is, mert a kamata az előző évi infláció plusz három százalék.

A törvényjavaslat tehát tartalmazza a minimálbér és szakmunkás minimálbér emelését megalapozó vállalkozói adócsökkentéseket. A kormány továbbra is kiáll az adócsökkentések politikája mellett, mert amióta csökkennek az adók, nő a gazdaság, nő a foglalkoztatás és nőnek a bérek is.

A baloldal adóemelésekre épülő gazdaságpolitikája megfojtotta a gazdaságot, tönkretette a vállalkozásokat, és alacsonyan tartotta a béreket is – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában