Könyvbemutató

2022.05.13. 16:35

Varga Mihály: a versenyképesség a gazdaságpolitika központi kérdése

Ugyanakkor a helyes út kijelölése, és főképp az úton maradás a folyamatosan változó világgazdasági helyzetben nehéz feladat – mondta a miniszter.

A versenyképesség a gazdaságpolitika egyik központi kérdése, ugyanakkor a helyes út kijelölése, és főképp az úton maradás a folyamatosan változó világgazdasági helyzetben nehéz feladat – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, Csath Magdolna Versenyképességi mozaik című könyvének bemutatóján.

Hangsúlyozta, erre csak akkor van esély, ha a hosszabb távon követett gazdaságpolitika szilárd elvekre épül, amelyektől a válsághelyzetekben sem szabad eltérni.

A kormány elmúlt 12 éves működése bizonyítja, hogy sokkal hatékonyabban és eredményesebben tudunk előre lépni, ha néhány alapértéket folyamatosan követünk – fogalmazott a pénzügyminiszter. Példaként erre a családpolitikát és a lakástámogatások rendszerének kiépítését említette.

A kötetet méltatva Varga Mihály kiemelte: szükség van tudományos, szakmai iránymutatásra, amely segít abban, hogy Magyarország megőrizze növekedési lendületét. A könyv a versenyképesség témakörét járja körül, kitérve az értelmezés, a mérés és az értékelés problémáira, a ritkábban említett összefüggésekre, valamint a szakirodalomban vitatott kérdésekre – ismertette.

Beszédében a pénzügyminiszter kifejtette, hogy ismét nem mindennapi körülmények között élünk, háború van az egyik szomszédos országban, ennek nyomán pedig kibontakozóban van egy európai gazdasági válság, egyre pesszimistábbak az előrejelzések.

Kitért arra is, hogy az Európai Unió a hatodik szankciós csomag előkészítésénél tart, de a szankciók hatásait senki nem mérte fel alaposan.

Ha a szankciós lendület folytatódik, akkor számolni kell azzal, hogy a gazdaság teljesítményére, a versenyképességre is olyan elemek hatnak majd, amelyeket egyelőre nehezen lehet számszerűsíteni – fogalmazott.

Mint mondta, a tervezés körülményei bizonytalanok, de a hazai hangsúly továbbra is az építkezésen, a fejlődésen és a lehetőségek megteremtésén van.

A pénzügyminiszter Csath Magdolna könyvéből idézve felhívta a figyelmet:

olyan változások közepette élünk, amikor nagyot léphetünk előre fejlettségben, vagy ismét lemaradhatunk.

Csath Magdolna, az Akadémiai Kiadó által kiadott kötet szerkesztője és egyik szerzője elmondta: a kilenc szerző között van egyetemi oktató, vállalati vezető és PhD-s hallgató is.

A professzor egyebek mellett kitért arra: a nemzeti vagyon nem csak gazdaság, hanem az emberek és a társadalom fejlődése. A versenyképességnek a társadalom fejlődésére kell támaszkodnia, ebből a megközelítésből írták az elemzéseket.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter és Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja Versenyképességi mozaik című könyvének bemutatóján a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) 2022. május 13-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában