Munkaerőpiac

2022.07.16. 08:30

25 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma a második negyedévben

Továbbra is nő a munkaerő iránti kereslet Magyarországon: idén a második negyedévben a Profession.hu-n keresztül a munkaadók 25 százalékkal több állást hirdettek meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte az állásportál.

Fotó: Shutterstock

A feladott álláshirdetések számában az év elejéhez képest pedig 3 százalékos növekedés történt, ami azért jelentős, mert a munkaerőpiacon az év eleje számít intenzív időszaknak, amelyet a korábbi tendenciák szerint egy valamelyest lelassuló tavaszi és nyár eleji periódus követ.   

A közlemény szerint 

az év első negyedévéhez hasonlóan továbbra is Budapesten a legintenzívebb a munkaerőtoborzás, 

a fővárosból került fel a legtöbb álláshirdetés. 

A tavalyi év második negyedévéhez hasonlítva azonban megállapították, hogy idén a Békés megyében meghirdetett pozíciók száma nőtt a legnagyobb mértékben, 69 százalékkal. Ezt követi sorrendben Tolna és Pest megye, Hajdú-Bihar és Baranya megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye. Zala megye kivételével az ország minden megyéjében 10 százalék feletti növekedés történt az előző év azonos időszakához képest a betöltésre váró pozíciók esetében.   

Az első negyedévhez hasonlóan a másodikban is a vendéglátásban feladott hirdetések száma nőtt a legnagyobb mértékben az előző év azonos időszakához képest, 108 százalékkal több munkavállalót keresnek, mint tavaly ilyenkor. 

Ezt követi az adminisztrációs, asszisztensi és irodai munka. A harmadik legnagyobb növekedés az ügyfélszolgálat és vevőszolgálat hirdetésszámában történt a tavalyi év második negyedévéhez képest, a legalacsonyabb pedig a cégvezetés és menedzsment, valamint az IT programozásnál volt.

Borítókép: illusztráció/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában