Fejlesztés

2022.09.08. 15:00

Átadták a Bosch új gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját Budapesten

A kampuszon ellenőrzött körülmények között, a legkülönbözőbb útfelületeken, többféle szimulációs helyzetben tudják mérni és finomhangolni a jövő járműveinek ultrahang-, radar- és kameraalapú vezetéstámogató rendszereit.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A 70 milliárd forintos beruházással létrehozott kampusz 14 ezer négyzetméternyi kutató- és tesztlabornak, valamint műszeres tesztpályának és csúcstechnológiás tesztcsarnoknak ad otthon. A létesítmény a Robert Bosch Kft. Budapesti Fejlesztési Központjának bővítésével jött létre.

Az új kampusz meghatározó szerepet játszik a vállalat elektromobilitási és automatizált vezetési megoldásainak fejlesztésében – mondta Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.

Stefan Hartung, a stuttgarti székhelyű vállalatcsoport igazgatóságának elnöke kiemelte: 

a Budapesti Fejlesztési Központ az elmúlt években a Bosch egyik zászlóshajójává, a nemzetközi autóipar egyik innovációs vezetőjévé vált.

A Bosch tájékoztatása szerint az új kampusz fontos része az egyedülálló felszereltségű, 10 ezer négyzetméteres, műszeres tesztpálya. Itt ellenőrzött körülmények között, a legkülönbözőbb útfelületeken, többféle szimulációs helyzetben tudják mérni és finomhangolni a jövő járműveinek ultrahang-, radar- és kameraalapú vezetéstámogató rendszereit.

SZÁSZI István; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor is jelen volt a kampusz átadásán
Fotós: Fischer Zoltán / Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az akár több kamion egyidejű befogadására is alkalmas tesztcsarnokban precíziós óriás mérőkamrák segítségével zajlik majd a személy- és tehergépjárművek fejlesztése, tesztelése.

A Bosch csoport nyolc önálló vállalat szoros együttműködéseként Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója. A 2021-es pénzügyi évben 1711 milliárd forint teljes nettó árbevételt ért el. A Bosch csoport Magyarországon több mint 17 ezer, világszerte több mint 402 ezer munkatársat foglalkoztat, 2021-ben 78,7 milliárd euró árbevételt ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában