Kedvezményes ár

2022.09.29. 08:38

Tisztul a kép rezsiszámlaügyben

Az egyetemes szolgáltató ügyfelei többféleképpen is módosíthatják, hogy mennyi gázt kívánnak vételezni fűtési, és mennyit egyéb célra, válthatnak a diktálós és az átalánydíjas fizetés között, és csökkenthetik a várható éves felhasználásuk nagyságát is. Ám bármit is lépnek, ha az év során nem használnak többet a kedvezményes áron vásárolható mennyiségnél, akkor a végső elszámolásnál nem is fizetnek többet – írja a Világgazdaság.

Illusztráció

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Időbe telik, míg lecseng az áram és a gáz újfajta számlázására vonatkozó lakossági érdeklődésroham az MVM Nextnél, de az első számlák kézhezvételét követő dömping ereje talán már szelídül.

Miközben a VG-hez befutó panaszok szerint a biztosítékot főleg a kizárólag piaci áron elszámolt augusztusi gázfelhasználás verte ki, a társaságtól kapott tájékoztatás szerint a panaszok között nem mutatható ki egyértelműen domináló kérdés, a megkeresések pedig jellemzően nem panaszok, hanem érdeklődések, amelyek például a számla értelmezésére vonatkoznak, vagy az éves felhasználási mennyiség módosítását célozták. 

A kontaktok megnövekedésére az idő rövidsége miatt az MVM Next nem tudott új munkatársak felvételével felkészülni, hiszen e munkaterületen egy-egy kolléga betanítása, vizsgáztatása hónapokat is igénybe vesz.

Visszakapja az ügyfél a túlfizetést

Az említett piaci áras gázszámla úgy landolt sok felhasználónál, hogy abban egyetlen molekulát sem számoltak el a kedvezményes árszabás szerint, holott az ügyfél időarányosan kényelmesen belefért az augusztus 1-jétől egy éven át rezsicsökkentett áron vásárolható 63 645 megajoule, legalább 1729 köbméteres gázmennyiségbe. 

 

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kedvezményes mennyiség elvész. A „megfejtés” a Világgazdaság szerint az, hogy az elosztóhálózattal kötött szerződések megkülönböztetnek csak fűtési és vegyes földgázfelhasználási célt, az adott ügyfél pedig – vélhetőleg a legtöbb – kizárólag fűtési célú gázra szerződött. Ám ez nem jelenti azt, hogy a földgáz ára eltérő lenne, az a felhasználás módjától független. 

A kétféle célú fűtésre vonatkozó kitételt azonban az ügyfél később sem tartotta számon, pedig fűtésre a fűtési idényen kívül nem jogosult kedvezményes árú gázvételezésre, így már a teafőzésre használt első molekula elégetésével is túllépte a normáját.

Az emiatt fizetett piaci árat a szolgáltató az éves elszámolás után ugyan visszatéríti, ha az ügyfél egyébként nem lépte túl az éves keretét, mégis felmerülhet, hogy az MVM Next miért nem tájékoztatta előre az ügyfeleit a fűtési és egyéb célú felhasználás közötti, már feledésbe merült, sőt, sokakban talán nem is tudatosult különbségre.

Miért nem szólt az MVM Next?

A teljes cikk ITT olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában