Vajda-Papír

2022.10.11. 20:00

Nem lesz hiány vécépapírból és zsebkendőből, de jelentősen drágulnak

A cég beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként.

Targoncával viszik a kiszállításra váró toalettpapírokat a Vajda-Papír Kft. budapesti üzemének raktárában 2020. április 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.

A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.

A cég alapító-ügyvezetője, Vajda Attila az MTI kérdésére elmondta, azzal számolnak, hogy a cég belföldi és export volumenei csak enyhén nőnek idén.

Elmondta: Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Magyarország ellátása higiéniai papírtermékekből a kedvezőtlen körülmények ellenére biztosított,

nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből

– jelentette ki.

Emlékeztetett arra, hogy az idén nyáron a második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára.  Magyarország újabb területen vált képessé az önellátásra, mert már a higiéniai papírtermékek gyártásához szükséges alappapír-ellátás is biztosított a cégnél – tájékoztatott Vajda Attila.

Kifejtette, hogy a kapacitásbővítéssel teljessé vált a cég alapanyag-ellátása. A friss cellulóz, amelyből a higiéniai alappapír készül, nem helyettesíthető más alapanyaggal, azonban a cellulóz ára jelentősen emelkedett. Az újrahasznosított papír, mint alapanyag elérhetősége korlátozott. A gyárbővítés során elkészült cellulóztároló kapacitás 3 havi puffer készlet tárolására alkalmas, alappapírból pedig 2 havi készlet tárolására van lehetőségük. A cégcsoport jelentős megtakarítást ér el azzal, hogy 2018 óta dunaföldvári üzemében termeli meg a gyártáshoz szükséges higiéniai alappapír jelentős részét – ismertette.

A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának 60 százaléka exportra megy. A cégcsoport 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, az ottani gyárukban több mint 130 munkavállalót foglalkoztatnak.

A Vajda-Papír Csoport árbevétele 2021-ben 57 milliárd forintra nőtt az előző évi 52 milliárd forintról, túlnyomórészt a magyarországi  termelés növekedésének eredményeként. A norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal forinttal járult hozzá a vállalatcsoport teljesítményéhez. A csoport EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint lett tavaly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában