Belföldi turizmus

2022.12.29. 12:36

Könnyebben, megkötések nélkül költhetünk a SZÉP-kártyáról

A jövő év elejétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek. Mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és csaknem 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan a módosítás.

Illusztráció

Forrás: Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik Ádám

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, amely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokba feltöltött összegek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy a módosítás az MTÜ véleményezésével született és mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és csaknem 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan. 

Közölték, a SZÉP-kártya eddig is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártyatulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a szankciós válságban.

Az alszámlák közötti átjárhatóságot 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a 2022. november 21-én bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedéscsomag keretében írta elő – emlékeztetett az ügynökség.

Az MTÜ által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a tulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá a szankciós energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához.

Azt írták, hogy a SZÉP-kártya 11 évvel ezelőtti létrehozása óta a belföldi turizmus ösztönzésének egyik legfontosabb eszköze. Ennek oka, hogy a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 11 hónapja során a teljes, 26 milliós forgalmon belül 74 százalékos volt.

A módosítás jelentőségét mutatja, hogy 2022. november végén a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló keret mintegy 88 milliárd forint volt, melyet országszerte csaknem 50 ezer elfogadóhelyen használhatnak fel a kártyabirtokosok. 

A jövő év elejétől életbe lépő módosítás így elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá – hangsúlyozták.

A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 

2022. január–november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot

 – állapította meg az MTÜ.

A SZÉP-kártya-tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek – áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában