Természetvédelem

2023.01.03. 14:21

AM: soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztések valósultak meg 2022-ben

Az Agrárminisztérium a nemzeti parki igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Résztvevők a Somoshegyi kilátó avatásán Balatonberényben 2022. június 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A közlemény szerint a források nagy része az élőhelyek helyreállítását célozta, 

az utóbbi években megvalósult és jelenleg záruló több mint 100 projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektár területen javul a természeti területek állapota, a természetvédelmi kezelés és a természeti értékek megőrzésének feltétele.

Hozzátették: 

a fejlesztések eredményeként 27 közösségi jelentőségű hazai faj és 7 közösségi jelentőségű hazai élőhelytípus esetében sikerült országos szintű javulást elérni. A 2022-ben lezárt 16 élőhely-rekonstrukciós beavatkozásnak köszönhetően csaknem 19 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Tavaly a természetjárók számára is pozitív változások történtek a nemzeti parkokban, hiszen további fejlesztések valósultak meg az ökoturisztikai infrastruktúra és a környezeti nevelési tevékenység tekintetében. Számos nemzeti park területén fejlődött a természetvédelmi bemutató hálózat, illetve korszerűbbé vált a természetvédelmi őrszolgálat is.

A nemzeti parkok vendégei 2022-től egyebek mellett már ellátogathatnak a Bükki Csillagdába, a Csárda Természetvédelmi Központba, illetve a Vízi Vándor Természetvédelmi, a Berek Világa és a Pál-völgyi Látogatóközpontba is. Ezen fejlesztések hatására a nemzeti parkok éves látogatószáma vonatkozásában rendkívüli növekedés volt tapasztalható

 – emelte ki az AM.

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságokkal 2022-ben többek között eredményesen működtette a Nemzeti Park Termék Védjegyrendszert, tovább erősítette a védett természeti területek hálózatát, valamint folytatta a Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítését és jóváhagyását. 

A Bükki Nemzeti Park csillagászati és természetismereti látogatóközpontja, a Bükki Csillagda Répáshután 2022. március 12-én
Fotós: Komka Péter / Forrás: MTI

Az állami természetvédelem erőfeszítéseinek köszönhetően elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe, illetve a hazai zöldinfrastruktúra-hálózat fejlesztésének módszertani kerete – írták.

Ezen felül elindult 4 új LIFE projekt, támogatáshoz jutottak a hazai natúrparkok, és megvalósult a 2021-2030 közötti időszakra szóló 3. Biodiverzitás Stratégia előkészítése. A génmegőrzési feladatoknál nőtt az állami szerepvállalás, amivel Európa egyik legjelentősebb génbankját is sikerült fejleszteni 

– áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában