TalentA 2023

2023.03.10. 17:30

Magyar női gazdálkodókat is vár a nemzetközi oktatási ösztöndíjprogram

Bejelentette a TalentA 2023 oktatási és támogatási programjának magyarországi indulását a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat és a Magyar Női Unió.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Corteva által létrehozott program második alkalommal indul a Magyar Női Unió támogatásával. Idén is legalább 30 magyar női gazdálkodó számára nyújtanak összetett ingyenes online oktatást hazai szakértők és mentorok bevonásával. Azok, akik a programot sikeresen teljesítik, lehetőséget kapnak arra, hogy a TalentA mikroprojekt pályázaton 3,25 millió forint támogatási összegre pályázzanak. Az összeget az első három helyezett között osztják el.

A TalentA – amelyet a Corteva először 2019-ben hozott létre Spanyolországban – elsődleges célja az agráriumban dolgozó nők fejlődésének támogatása. A komplex képzési program keretén belül a vállalat széles körű szakmai, oktatási és pénzügyi lehetőséget nyújt a résztvevők számára. A Corteva 2019 óta közel 900 mezőgazdaságban dolgozó nőnek biztosította a részvételt. A TalentA online eszközök segítségével szakmai tudásanyagot, naprakész információt biztosít a mezőgazdasági tevékenységet végző nők számára vállalkozásuk versenyképesebbé, hatékonyabbá tétele érdekében. Emellett a program – szűkebb és tágabb környezetük fejlesztésével összhangban – támogatást nyújt a fenntartható, dinamikus működéshez, a folyamatos megújulási képesség elősegítéséhez – figyelembe véve a helyi közösségek és a program résztvevőinek aktuális kéréseit, szükségleteit. A program 2021 őszén érkezett Magyarországra, megvalósításához és koordinálásához a Magyar Női Unió csatlakozott.

A programot sikeresen teljesítők a képzés végén részt vehetnek egy mikroprojekt pályázaton, amelyen összesen bruttó 3,25 millió forint támogatási összegre pályázhatnak.

A szakértői bizottság által elbírált pályázatokat 2023 őszén mutatják be a program zárásaként megrendezett díjátadó eseményen. A nyertes projektek három alkalmas mentoráláson vesznek részt, ahol szakmai kérdésekben is segítséget kapnak.

Hatalmas erő rejlik a nőkben

A Corteva olyan megoldásokat hoz Magyarországra, melyekkel az agrár tudás elmélyítését segíti. Kiemelt figyelmet fordítunk az új partneri hálózat kialakítására, a termelőkkel a kapcsolatok ápolására és a folyamatos párbeszédekre. Ennek egyik legjobb példája a TalentA, amely megteremti a lehetőséget az agráriumban dolgozó nők számára, hogy új ötleteket, üzleti- és fenntarthatósági megoldásokat osszanak meg egymással és a magyar társadalommal

– mondta el Borsos László, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója. A Corteva felismerte a nőkben rejlő hatalmas erőt és lehetőségeket. A vállalat jelentős lépéseket tett, hogy felmérje a mezőgazdaságban dolgozó nők igényeit és kihívásait.

A Magyar Női Unióval karöltve készek vagyunk arra, hogy folytassuk azt a munkát, amit két évvel ezelőtt kezdtünk azért, hogy támogassuk a magyar agráriumban dolgozó hölgyek szakmai fejlődését. Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan programot hozunk Magyarországra, ahol a nők egymást segítve tudnak tanulni és fejlődni. Bízunk benne, hogy sokan fognak idén is csatlakozni ehhez a nagyszerű közösséghez

– tette hozzá az igazgató.

Hiánypótló program

A magyar agráriumban dolgozó nők körében nagy szükség van az olyan társadalmilag hasznos és közösségteremtő programokra, mint a TalentA. Meggyőződésünk, hogy ez egy olyan hiánypótló program, ami egyrészt nagy segítséget jelent a nőknek, másrészt maximálisan illeszkedik a Magyar Női Unió céljaihoz és küldetéséhez

– nyilatkozta Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke a program kapcsán.

Nagy Zsófia, A Fűszeres Lány brand alapítója nem csak részt vett a programon, de mikroprojektje elnyerte a TalentA Magyarország 2021-2022 pályázatának első helyezését.

A saját vállalkozásom vezetése mellett nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam. A TalentA kiváló lehetőséget adott nekem, hogy fejlesszem a tudásomat. A programon rengeteg fantasztikus nővel, termelővel találkoztam, akikkel egy igazi közösséget alkotva tudunk együtt fejlődni

– összegezte Nagy Zsófia a képzéssel kapcsolatos tapasztalatait.

A TalentA Magyarország 2023 programra március 8. és április 10. között lehet jelentkezni a TalentA honlapján.

A programban való részvételhez a weboldalon található űrlapot kell kitölteni. A részvételi feltételek az Általános Szabályzatban találhatóak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában