Nincs kibúvó

2023.04.05. 17:45

Be kell fizetnie a Ryanair-nek a 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot

A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása megállapította, hogy a légitársaság jogsértést követett el, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

A Ryanair egy írországi központú diszkont légitársaság egyik Boeing 737-es típusú utasszállító repülőgépe emelkedik fel a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérrõl

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Faludi Imre

A Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie. A társaság ellen 2022. június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított az extraprofit különadó utasokra történő áthárítása miatt.

Az Igazságügyi Minisztérium szakmai irányítása alatt működő fogyasztóvédelmi hatóság eljárása megállapította, hogy a légitársaság jogsértést követett el, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, ezért 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a kormányhivatal a Ryanair-DAC légitársaságra.

A Ryanair minden jogi eszközt bevetett, hogy a 300 millió Ft-os fogyasztóvédelmi bírságot ne kelljen befizetnie, de a bíróság tegnap úgy döntött, hogy nem kap azonnali jogvédelmet – vagyis teljesítési haladékot – a légitársaság – írja ezzel kapcsolatban Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a Facebook-oldalán.

Ígéretet tettünk, hogy az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fogunk indítani, mert a szankciós infláció következtében kialakult gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extra profitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből

 – fogalmaz a helyettes államtitkár.

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak, még akkor is ha egyes multik ezalól feloldozva érzik magukat. A bírság még nem jogerős, ezért várjuk a bíróság következő döntését – teszi hozzá Kupecki Nóra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában