Beruházás

2023.05.18. 13:25

Szijjártó Péter: az ipari parkok építése az újabb beruházások egyik legalapvetőbb feltétele (videó)

A gazdasági növekedés fenntartásához is szükséges újabb beruházások egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő közlekedési és infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari parkok építése országszerte – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kemecsén.

MW

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a város ipari parkjának átadásán kiemelte, hogy az 1,2 milliárd forint értékű kormányzati és európai uniós támogatással megvalósult projekt rendkívül fontos, mivel akármilyen kedvezőek is az egyéb feltételek Magyarországon, ha nincs helyszín, ahova újabb beruházások tudnak érkezni, akkor a külföldi vállalatok máshova fognak települni.

Leszögezte, hogy az utóbbi évek példátlan nehézségei, a viharos körülmények ellenére is sikerült tavaly megdönteni a beruházások, a foglalkoztatás és az export rekordját, amihez főleg azt kellett felismerni, hogy a gazdaság növekedési pályán tartásához beruházásokra van szükség.

Hiszen a beruházásokból lesz munkahely, a munkahelyen lesz munka, a munkából lesz megélhetés és gazdasági teljesítmény. Tehát az az ország, amelyik képes a beruházásokat magához vonzani, az a saját gazdaságát növekedési pályán tudja tartani

– jelentette ki.

Hozzátette, hogy ez a felismerés gyakorlatilag a világ minden egyes országában megszületett, így rendkívül éles verseny alakult ki a beruházásokért nemzetközi szinten.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezen a téren fontos tényezőnek számít az európai szinten egyedülálló magyarországi politikai stabilitás, a kontinens legkedvezőbb adórendszere, a szakképzett munkaerő, de ezeken felül mindenképp szükség van alkalmas helyszínekre is.

Ugyanis bármilyen alacsonyak is az adók, bármilyen jól képzettek is az emberek, bármilyen stabil is a politikai rendszer, ha nincsen hely, ahova a beruházás jönni tud, akkor ebben a versenyben bizony alul fogunk maradni

– figyelmeztetett.

 

Tehát a további gazdasági növekedéshez szükséges beruházások Magyarországra hozatalának egyik legalapvetőbb feltétele, hogy új ipari parkokat tudjunk létrehozni országszerte, amelyek közlekedési, infrastrukturális és közműellátottsága elég vonzó ahhoz, hogy alkalmassá tegye őket beruházások letelepedésére

– fogalmazott.

A miniszter aláhúzta, hogy a Kemecsei Ipari Park kiváló logisztikai és infrastrukturális adottságai, illetve az itt élő emberek képzettsége és szorgalma lehetővé teszi az újabb beruházásokat a városban.

Itt, Kelet-Magyarországon, Nyíregyháza, Debrecen környékén európai, sőt globális összevetésben is egyedülálló nagyságú és egyedülállóan modern autóipari központ jön, jött létre. És ennek az autóipari központnak a beszállító vállalatai számára ez ideális helyszín lesz

– hangoztatta.

Kitért arra is, hogy már több érdeklődő vállalattal egyeztettek, mivel az érintettek a koronavírus-járvány időszakából tanulva szeretnék lerövidíteni beszállítói láncaikat. Úgy vélekedett, hogy látva a hazánkba beáramló beruházások ütemét, valószínűleg nem is kell sokat várni az első cégek megjelenésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában