2025.02.05. 15:57
A horvátok ismét árstoppal küzdenek az infláció ellen
A rendelkezés főleg az alapvető élelmiszerek árára terjed ki.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Zágráb először 2023 tavaszán vezetett be árstopot az alapvető élelmiszerekre és néhány a hétköznapi életben nélkülözhetetlen termékre. A rendszert a horvát kormány sikeresnek értékelte, ezért most újabb negyven árucikkre terjesztik ki a korlátozást - írta a Világgazdaság.

Fotó: Ivan Klindic / Forrás: Shutterstock
Az intézkedés pénteken lép életbe, és olyan termékekre is vonatkozik majd, mint a túró, a vaj, a dió, az aszalt szilva és az ecet. De korlátozzák majd többek között a lekvár, a kávé, a tea és a fagyasztott hekk árát is.
A kormány rendelkezésének értelmében ezeket a termékeket a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben egy helyen kell majd árulni. A rendelet azt nem részletezi, hogy milyen márkájú termékekre vonatkozzon az árstop, azt viszont igen, hogy
ha a kijelölt termék elfogy, akkor a boltban kapható ugyanolyan, de esetleg drágább terméket kell majd hatósági áron forgalmazni.
A kormány az intézkedéssel egy időben az árstopos élelmiszerek áfáját is csökkentette. Az mostantól az eddigi 26 helyett 5 százalék lesz. A lakosság örömmel fogadta az intézkedést, de sokan attól tartanak, hogy a kereskedők az elmaradt hasznot beépítik a többi termék árába. A fogyasztói szervezetek azt ígérik, hogy ha ez megtörténik, akkor ismét kiskereskedelmi bojkottot hirdetnek.
A teljes cikkért KATTINTSON.