időjárás

2019.10.01. 16:29

Egyre több helyen ered el az eső szerdán

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között valószínű.

Kedden, illetve éjszaka még általában derült vagy kissé felhős lesz az ég, és csapadék sem valószínű. Szerdán a délelőtti órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar is kialakulhat.

A keleti országrészben napközben még többórás napsütésre készülhetünk, és ott határozott felhőzet-növekedésre, illetve csapadékra is inkább csak estétől számíthatunk. Kedden a déli, délnyugati, majd szerdán az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések.

Kedden Sopron térségében, szerdán pedig zivatarok környezetében akár viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de a szélvédett tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet a hajnal.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 27 fok között valószínű, az ország déli és keleti tájain mérhetjük a magasabb értékeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!