Bulvár-celeb

2021.07.27. 10:07

Két motoros halt meg három óra alatt az utakon

Böhönyénél egy mezőgazdasági vontatóval, Celldömölknél egy személyautóval ütköző motoros halt meg hétfőn.

Forrás: vaol / Horváth Istvánné

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta: Böhönye belterületén, a Fő utca és a József Attila utca kereszteződésében ütközött mezőgazdasági vontatóval – a rendőrség által közreadott képek szerint egy pótkocsis traktorral – hétfő délután egy motoros. A 46 éves helyi férfi a helyszínen életét vesztette.

Kollégái érkeztek a helyszínre, hogy megmentsék az életét, a férfi ugyanis mentősként dolgozott.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 8432-es úton, Celldömölk külterületén hétfő este hét óra előtt egy motoros egy balra ívelő kanyarban áttért a szemközti sávba, ahol személyautóval ütközött.

A vaol.hu azt írja: a Honda Mesteri felől Celldömölk irányába haladt, amikor egy jobbra ívelő kanyarban a motor átsodródott a szembejövő sávba, ahol épp egy Dacia Duster érkezett. A Dacia vezetője próbált teljesen lehúzódni a padkára, de nem tudta elkerülni a balesetet. A két jármű frontálisan ütközött.

A balesetben a motort vezető férfi meghalt – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!