Bulvár-celeb

2021.08.18. 11:45

Elképesztő sorozatgyilkost lepleztek le Budapesten

Egy embert agyonvert, hármat megkéselt az a férfi, akinek több korábbi áldozatára nyomozás közben derült fény. A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokért tényleges életfogytiglant kaphat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Napokig hagyta haldokolni áldozatát az a kegyetlen sorozatgyilkos, akinek elképesztő gyilkosságaira most derített fényt a rendőrség. A férfi először négy évvel ezelőtt ölt a Corvin közben.

A rendőrség kiderítette, hogy három másik ügyhöz is köthető: a gyanú szerint tavaly júliusban a XIII. kerületi Béke téren megvert egy 37 éves férfit, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – itt bukott le és került őrizetbe.

Egy budapesti, Kámfor utcai romos vasúti telephelyen tavaly augusztus 26-án egy vérző férfira bukkantak. A sértett még élt, a mentőknek el tudta mondani, hogy arra ébredt, valaki mellkason szúrta. Kórházba szállították, életét több műtéttel lehetett csak megmenteni.

A helyszínen lévő 45 éves E. László először azt mondta a nyomozóknak, hogy egy ismeretlen férfi megtámadta őt és ismerősét, majd elfutott.

E. László többször ellentmondásba keveredett; a nyomozók kiderítették, hogy nem volt harmadik ember a helyszínen a bűncselekmény elkövetésekor, a gyanú szerint az 54 éves férfit E. László szúrta mellkason, amíg aludt.

A 45 éves férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók azóta kiderítették, hogy ezen kívül egy másik késeléssel és két gyilkossággal is gyanúsítható:

2020 májusában 21 szúrással megölt egy 29 éves férfit, majd eltulajdonította értékeit, 2017-ben pedig a VIII. kerületben egy 65 éves férfit vert meg, aki a kórházba szállítása után meghalt. Utóbbi esetben egy olyan szállásadó elleni bűncselekményről van szó, aki két hajléktalant is befogadott. Egyikük E. László volt, de annak idején nem volt rá bizonyíték, hogy ő lett volna a bántalmazó.

A férfi elmeorvosi vizsgálatán kiderült, hogy nem szenved elmebetegségben és tisztában volt a cselekményeinek súlyosságával, négy bűncselekmény közül kettőt be is ismert,

a másik kettő esetében tanúkihallgatások, szakértői vizsgálatok és kamerafelvételek állnak rendelkezésre bizonyítékként.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában