Ország-világ

2021.08.29. 10:10

Felkavaró részletek: kirepült az autóból az M7-esen szörnyethalt 10 éves kislány

Már a mentők kiérkezésekor is reménytelen volt a helyzete, de sokáig küzdöttek az életéért. Haláltusáját a szülei is végignézték.

Forrás: Bors

Borzalmas részleteket tudott meg a Bors a szombat délutáni tragikus balesetről, melyben egy 10 éves kislány vesztette életét. A család az M7-esen Budapest irányába tartott, amikor Tárnok közelében, eddig tisztázatlan körülmények között autójuk előbb a bal oldali, majd a jobb oldali szalagkorlátnak csapódott.

A kislány hátul utazott, ám nem volt bekötve, így a brutális erejű ütközéstől kirepült az autóból.

A helyszínre mentőhelikopter és több mentőautó is érkezett, ám a kislány életét már nem lehetett megmenteni. A Bors információi szerint a mentők nagyon hosszú ideig küzdöttek az életéért.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Bors kérdésére elmondta, a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragikus balesetet.

Fotó: Bors

Hosszú vizsgálat tárgya lesz megállapítani, hogy pontosan mi történt, egyelőre csak annyi biztos, hogy a személyautó 17 óra körül a szalagkorlátnak ütközött. Az autóban összesen négyen utaztak. A kislány életét nem sikerült megmenteni, a helyszínen életét vesztette. Egy embert szállítottak kórházba a mentők.

 

Fotó: Bors

A helyszínről egy sérültet szállítottak el a mentők.

A Mentőszolgálat sajtóügyeletesétől megtudtuk, hogy a másik sérült is kiskorú.

A balesethez több mentőegységet és egy helikoptert is riasztottunk. A helyszínről egy gyermeket szállítottunk könnyebb sérülésekkel kórházba, egy másik gyermek a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sajnos a helyszínen életét vesztette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!