Krimi

2021.10.11. 15:15

Drámai részletek a kis Alex meggyilkolásáról: Katalin szerint a fia rossz helyre került

Több dolog is közrejátszhatott abban, hogy B. Katalin kegyetlen módon megölte saját kisfiát. Megszólalt az édesanya egyik ismerőse.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, B. Katalin azután vitte Olaszországba a kétéves kisfiát, hogy a bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el Alexet. Az egykori pornószínésznő a védtelen kisfiút több késszúrással megölte, a halott gyermekéről fotót küldött több családtagjának, végül egy élelmiszer-áruház pénztári futószalagjára fektette a kisfiú élettelen testét – tudtuk meg a Ripost cikkéből.

Több dolog is közrejátszhatott abban, hogy B. Katalin kegyetlen módon megölte saját kisfiát, Alexet – legalábbis ezt állítja a Bors informátora, aki saját elhatározásából kereste fel a lap munkatársait.

 

Fotó: Bors

László szerint a kétéves kisfiú anyja valósággal könyörgött az apának, hogy a bírói végzésben megállapított időn túl is láthassa az ideiglenesen a férfinél elhelyezett gyermekét.

„Három hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg egy Facebook-csoportban, és hamar világossá vált számomra, hogy Katalin teljesen el van keseredve. Szeretett volna harcolni a fiáért, úgy érezte, hogy a volt élettársa mindenképpen el akarja venni tőle a közös gyermeküket. Rengeteg dokumentumot és hanganyagot átküldött nekem, többek között az egyik közte és a gyermek apja, Norbert közti telefonbeszélgetést is” – mondta László, majd elárulta, mik hangzottak el:

„Katalin valósággal könyörgött a volt élettársának, hogy a bírósági végzésben megállapított időtartamnál többet láthassa a fiát. Az apa semmi jót nem ígért Katalinnak, miközben az anya úgy érezte, hogy a kisfia rossz helyre kerül.”

A férfi egy megdöbbentő dologról is beszámolt, ugyanis szerinte Katalin nem az apának nem akarta odaadni a gyereket, hanem az apai nagyszülőktől féltette.

 

Fotó: Bors

„A tragédia előtt alig egy órával beszéltem utoljára Katalinnal. Elmondta, hogy két napja nem evett, mert nem volt rá pénze, de Alexet ellátta. Nem tűnt különösebben zavartnak, mégis csak arra tudok gondolni, hogy kaphatott egy ideg-összeroppanást, és elvesztette az önkontrollt. Az utolsó jelentkezése és a halott gyerekről küldött kép között 38 perc telt el” – árulta el gondolatait László a lapnak.

A Borsnak sikerült elérnie az édesapát, Juhász Norbertet is. A gyászoló férfi nem tagadta, hogy beszélt Katalinnak közös fiuk sűrűbb láthatásáról.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!