Lebukott

2022.03.01. 12:25

Milliókat kaszált álhirdetésekből az internetes csaló

A férfi a gyanú szerint több mint 5 és fél millió forintot szerzett a mit sem sejtő vevők átverésével.

A Békés megyei rendőrök Törökszentmiklóson fogták el K. Zsoltot, aki álnéven olyan dolgokat hirdetett az Interneten, amelyek nem is voltak nála: motort, szerszámgépeket, óragyűjteményt, gitárgyűjteményt, horgászfelszereléseket, motoros ruhát kínált, esetenként több százezer forintért – írja a Tények.hu.

A vételárat előre utalással kérte, majd azt mondta a neki fizetőknek, hogy a dolgok, amiket megvásároltak, egy németországi zálogházban vannak, futárszolgálattal küldi el nekik. A csomag feladásával kapcsolatosan hitegette a vásárlókat, hamisított bizonylatokkal próbálta őket meggyőzni arról, hogy már elküldte nekik, amit kifizettek.

 

 

 

 

Amikor a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei hétfőn reggel otthonában elfogták, akkor is éppen üzletelt, telefonon beszélt valakivel, akit megpróbált becsapni.

 

A nyomozás jelenlegi állása szerint országszerte 21 embert károsított meg, de a rendőrök vizsgálják, hogy vannak-e további sértettjei a csalássorozatnak. A 24 éves törökszentmiklósi K. Zsoltot a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

 

Élettársát is előállították, mert a gyanú szerint a bűncselekménnyel szerzett pénz egy részét a férfi neki utalta tovább. A nő ellen is büntetőeljárás indult, ő szabadlábon védekezik.

Borítókép: Police.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában