Krimi

2022.10.24. 12:23

Nyugdíjba készült a gyomaendrődi horrorbaleset egyik áldozata

Nyugdíjba készült vonulni az a 64 éves férfi, aki három családtagjával közösen szenvedett halálos autóbalesetet szombat délelőtt. A társaság személygépkocsija Gyomaendrőd mellett lesodródott az útról és egy fának csapódott. Az autóban mindenki meghalt.

Forrás: beol.hu

Fotó: Donka Ferenc

Két apa és két fia halt meg a szombat délelőtt, Gyomaendrőd közelében bekövetkezett autóbalesetben. A 64 éves M. Gábor és a szintén Gábor nevet viselő középkorú fia Létavértes megbecsült lakosai voltak. Menyhárt Károly polgármester régóta ismerte a családot – írja a Bors.

 

– A fiatalabbik sokáig hivatásos tűzoltó volt, aztán leszerelt és alapított egy biztonsági céget. Többek között a községben is ők felügyelték a rendezvények rendjét. Az apját mindig is kiváló embernek tartottam, ezért is viselt meg a halála. Régóta dolgozott sofőrként az önkormányzatnál, rajtam kívül az elődeimet is kiszolgálta. A munkájában precíz volt, aki abszolút megérdemelte a bizalmat. Sohasem okozott balesetet, ezért tudtam, ha ő visz el egy helyszínre, biztosan célba érek 

 

– mondta a polgármester, és hozzátette: a hivatal dolgozói a közeljövőben terveztek egy kisebb ünnepséget tartani M. Gábor tiszteletére.

Menyhárt Károly megrendülten nyilatkozott
Forrás: Bors

– Nemrég bejelentette, nyugdíjba vonul, amit tiszteletben is tartottam. Mondogattam is neki, hogy megérdemel egy méltó ceremóniát, hiszen az önkormányzat fontos dolgozója volt. Sajnos a búcsúztatójából már nem lesz semmi, pedig megérdemelte volna, mint ahogy a gondtalan időskort is – méltatta a politikus kedvelt gépkocsivezetőjét.

 

Menyhárt szerint különösen szomorú, hogy M. Gábor mindig mindenkit biztonsággal szállított, majd ő maga egy autóban veszítette életét.

 

A balesetben elhunyt két másik férfi ugyancsak a családhoz tartozott. A debreceni J. Lászlót a felesége mellett kislánya is gyászolja. Fannit a Facebookon próbálták vigasztalni az ismerősök.

– Drága Fanni! Mindig szeretni fognak és a szívedben élnek – utalt egy hozzászóló arra, hogy az iskolás lány az édesapja mellett a nagypapáját is elvesztette.

A Bors kereste az elhunytak családját is, ám nem kívántak nyilatkozni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában