Földhöz vágta

2022.11.08. 00:02

Betörte egy kislány fejét a játszótéren egy 41 éves férfi Győrben

A hétéves kislányt kétszer arcon ütötte, majd a kezeit és lábait összefogva felemelte és a földhöz vágta...

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: unguryanu

A hétéves kislány bűne az volt, hogy összeveszett a többi gyermekkel – köztük a férfi volt párjának ott tartózkodó kislányaival is.

Éppen ezért kicsavarta a gyerek kezeit, úgy vitte a többi szülő elé, hogy számon kérje őket a kislány viselkedéséért. A hétéves dacosan hallgatott, amitől a férfi még mérgesebb lett, kétszer is arcon ütötte őt, amitől mindkét alkalommal a földre esett. Ezt követően kezeit a lábaihoz szorítva felemelte, majd szándékosan a földhöz vágta.

A bántalmazás következtében a gyerek homlokcsontja eltört és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

Az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett – felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására, pártfogó felügyelet alkalmazására és arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt agressziókezelő foglalkozáson való részvételre 

– közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben – írja a kisalföld.hu.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!