Krimi

2022.12.15. 14:19

Elvette az eszét a féltékenység: üldözte autójával, úgy próbálta megölni élettársa szeretőjét

Zokon vette, hogy megcsalták: előbb megfenyegette a párja szeretőjét, majd autóját is leszorította az úttestről.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást és emberölés bűntettének kísérlete, valamint rongálás miatt emelt vádat a Miskolci Törvényszéken - írja a boon.hu.

A 42 éves rendvédelmi dolgozó tudomást szerzett arról, hogy élettársa szerelmi kapcsolatot létesített egy másik férfival, ezért többször megöléssel fenyegette meg mindkettőjüket és a nő jelenlétében azt is közölte vetélytársával, hogy „le lesz vágva a fejed!”.

A férfi a cselekmény következtében zúzódásokat szenvedett, de a járművek sebességére, a pályaelhagyásos baleseti folyamatra, az úttest és a szántóföld közötti szintkülönbségre tekintettel a járművek ütközése, a gépkocsi felborulása is várható volt, amely a sértett halálát is eredményezhette volna, ennek elmaradása kizárólag a szerencsének volt köszönhető - írja az ügyészség közleménye.

Az elkövető vezetői engedélyét az intézkedés során a rendőrök a helyszínen bevonták.

Vádiratában az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság halmazati büntetésül ítélje 8 év fegyházbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!