Krimi

2023.02.28. 05:00

Nem halványul a DVSC-szurkolók horrorbalesetének emléke

Az egyetlen túlélő szólalt meg most a borzalmas tragédiáról.

Illusztráció: Shutterstock

2016. február 27-én este egy külföldi rendszámú kamion haladt Debrecen felől Berettyóújfalu irányába a 47-es számú főúton, amikor a pótkocsi hátsó kereke levált a tengelyről, és nekicsapódott egy Debrecen irányába tartó személygépkocsinak, amelyben négy DVSC-szurkoló utazott. Egy békéscsabai kézilabdameccsről tartottak hazafelé. A személyautó vezetője a becsapódás következtében elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan ütközött egy kamionnal. 

Az ütközés következtében egy 28 éves, egy 25 éves és egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg egy 28 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők – egyedül ő élte túl a balesetet. 

Pikó Tamás szűkszavúan nyilatkozott a tragédiáról a Haon.hu portálnak. 

Igaz barátokat vesztettem el, a sebeket magamon hordom életem végéig, nincs nap, hogy ne gondoljak a tragédiára

– fogalmazott a túlélő, aki gyászol minden évben. Hozzátette: ahogy közeledik a baleset évfordulója, mindig fájdalmas, rossz érzés keríti hatalmába.

Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Az eset az egész országot megrázta, jótékonysági licit is kezdődött a baleset után néhány héttel, amelynek a befolyt összegét a február 27-ei tragédia áldozatainak családja, illetve a balesetet túlélő Pikó Tamás kapta meg.

2017 decemberében jogerősen is három év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult az említett pótkerék. A bíróság kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és öt évre a járművezetéstől is eltiltotta. Az 5,7 millió forintos bűnügyi költségből 1,9 millió forintot kellett kifizetnie, a fennmaradó rész – több mint hárommilliós tolmácsdíjjal – az állam terhén maradt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!