Krimi

2023.05.04. 15:14

Szíven szúrtak egy férfit Dusnokon egy közlekedési vita után

Először boxerrel és vasvillával estek egymás kocsijának, majd tragédiába fulladt a konfliktus.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Andrei Kobylko

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását és további bűncselekményben való bűnösség megállapítását indítványozta azzal a dusnoki férfival szemben, 

 

aki egy közlekedési vitából eredő csoportos verekedés során szíven szúrta ellenfelét.

 

Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emelt vádat - írja közleményében Magyarország Ügyészsége.

A Kecskeméti Törvényszék ítélete szerint egy magyar és egy román állampolgárságú férfi szóváltásba keveredett Dusnok belterületén egy közlekedési vita kapcsán. 

Boxerrel és vasvillával kölcsönösen megrongálták egymás kocsiját, ezért a magyar férfi telefonon riasztotta az édesapját. Az apa azonnal a helyszínre sietett, ott azonban nem tudta számon kérni a fiatal román férfit, mivel ő éppen elhajtott. 

Az apa és a fia utána eredtek gépkocsijaikkal, és egy földes útig üldözték, ahova időközben megérkezett a román férfi felesége és apósa is, majd valamennyien megálltak, kiszálltak a gépjárművekből, és összeverekedtek. 

A verekedés közben mindannyian több sérülést szereztek, 

a dusnoki apa elővett egy kést, amellyel szíven szúrta a román család akkor 51 éves férfi tagját, aki összeesett és a helyszínen életét vesztette.

A bíróság a dusnoki apát emberölés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. A fiát és a - vita kialakulásában tevékenyen részt vevő fiatal - román férfit garázdaság és testi sértés bűncselekménye miatt 1 év 6 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve 2 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a román férfi feleségével szemben testi sértés bűncselekménye elkövetése miatt  1 év 6 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

Az ítélet ellen az ügyészség az emberölést elkövető dusnoki férfi ügyében súlyosbításért fellebbeztek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!