2024.11.18. 11:28
Nézd! Csodát tettek az állatvédők a csöngei horrortanya egyik mentettjével
A kiskutyára már rá sem lehet ismerni, miután kimentették a csöngei horrortanyáról, teljes átalakításon ment át az állatvédőknél.

Ilyen volt, ilyen lett! A csöngei horrortanya egyik mentett kiskutyája
Forrás: Állatvédők Vasi Egyesülete
Vas vármegye eddigi legnagyobb összevont állatvédelmi akciója zajlott szerdán Csöngén és Kőszegpatyon. Ezt egy újabb rajtaütés követte: szombaton Győr-Moson-Sopron vármegyében, Csapodon számolták fel az osztrák nő harmadik telepét. Szerdán összesen 100 felnőtt és 11 kölyökkutyát, 51 juhot és kecskét, 30 baromfit és 4 lovat, szombaton pedig további, mintegy 30 kutyát emeltek ki a Kormányhivatal munkatársai az állatvédőkkel közösen a méltatlan körülmények közül.
A vaol.hu arról számolt be, hogy elkezdődött a csöngei mentett állatok rehabilitációja. Az állatok először egy állatorvosi kontrollon estek át, majd parazitamentesítést végeztek rajtuk, utolsó lépésként pedig a szőrüket is megpróbálják rendbe tenni.
A gondoskodás után rá sem ismerni a csöngei horrortanya egyik kutyájára
A többiekkel együtt Sid is hatalmas változáson ment keresztül. Az Állatvédők Vasi Egyesületének bejegyzése szerint órákba telt, mire megszabadították a bundáját a rengeteg kosztól és ürüléktől, amiben a mindennapjait kellett töltenie a csöngei horrortanyán.
Krimi
- Oroszlán szabadult el egy török állatkertből
- Buszbaleset történt a főúton, több gyermek súlyosan megsérült
- Felrobbant egy akkumulátor-újrahasznosító üzem, mérgező füstfelhő lepte el a környéket (videó)
- Felrobbant egy benzinkút, sokan megsérültek (videó)
- Baltával és kalapáccsal támadt az utasokra a vonaton