komolyzenei tehetségkutató

2019.05.27. 16:24

Három földrészről érkeznek a versenyzők az idei Bartók Világversenyre

Tizennégy ország zenészeit várják a rangos megmérettetésre.

Forrás: Zeneakadémia

Fotó: Mudra László

A Bartók Világverseny 2019-es zongora fordulójára a világ minden tájáról, egyebek mellet Izlandról, Tajvanról, Oroszországból, Svájcból és Japánból is érkezett jelentkezés. A verseny élő fordulói szeptember 9-én kezdődnek, a zenekari döntőt 14-én rendezi a budapesti Zeneakadémia. Az esemény díjkiosztó gálahangversennyel zárul, amelyen a Nemzeti Filharmonikusokat Hamar Zsolt vezényli.

A Zeneakadémia előzsűrije – Dráfi Kálmán tanszékvezető egyetemi tanár, valamint Eckhardt Gábor és Falvai Katalin zongoraművész – 38 indulót választott az első körben továbbjutó versenyzők közé. A jelentkezőknek egy megadott Bartók-szvit részletének és egy szabadon választott Liszt-etűdnek a videofelvételét kellett beküldeniük az első, válogató fordulóba – közölte a Zeneakadémia.

Az elődöntő repertoárján meghatározó jelentőségű Bartók-művek mellett főként Liszt, Dohnányi és Brahms darabjai szerepelnek.

A középdöntőbe jutottaknak egy Bartók-zongoramű és egy bécsi klasszikus zongoraszonáta mellett elő kell adniuk a verseny 2018-as zeneszerzői fordulójának egyik győztes művét, Dobos Dániel Drumul Dracului vagy Stark János Mátyás Toccata című zongoradarabját.

A döntőben a századforduló francia és orosz zeneszerzők kompozíciói, valamint romantikus művek választhatók, a nagydöntő három versenyzőjétől pedig Bartók- vagy Liszt-zongoraversenyt hallhat majd a közönség és a rangos nemzetközi zsűri.

A kilenctagú zsűri munkájában részt vesz a Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás; Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia Zongora Tanszékének vezetője; Bartók Béla életművének egyik legnagyobb kutatója, Tallián Tibor Erkel-díjas zenetörténész; Andrej Korobejnyikov népszerű ifjú orosz zongoraművész; a világszerte elismert, dél-koreai születésű Steinway-művész, Klara Min, a Manhattan School of Music tanára; a kubai zongorairodalom briliáns darabjainak interpretálójaként is ismert amerikai-orosz Alexandre Moutouzkine; a kiemelkedő norvég zongorista, Einar Steen-Nokleberg; Muza Rubackyté litván zongoraművész, zenepedagógus; valamint az autentikus Liszt- és Bartók-értelmezéseiről is híres japán zongorista, Kendzsi Watanabe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában