helyi magyar kultúra

2019.05.07. 15:40

Indul az V. Kulturális Filmek Fesztiválja

Idén június 21-ig várják a versenyfilmeket a V. Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet augusztus 22. és 25. között rendeznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. Az eseményre a magyar kultúra értékeit bemutató rövid internetes videókkal lehet pályázni.

Tarnóczy Orsolya

A rendezvény egyik alapítója Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, aki tavaly haláláig volt a filmverseny zsűrielnöke és feladatát minden évben nagy lelkesedéssel végezte.

Az esemény keddi sajtótájékoztatóján Kerényi Imréről egy videóban emlékeztek meg a szervezők, ahol az alapító arról beszélt: a Kulturális Filmek Fesztiválja egy igazi hazai ügy, Szatmárcseke egy olyan spirituális hely, ahol a magyar kultúra képviselői összejönnek és baráti beszélgetés folytatnak.

Koltay Gábor filmrendező, a zsűri idei elnöke elmondta:

a fesztivál lényege felmutatni azokat az emberi erőfeszítéseket, amelyek a magyarság megmaradása érdekében sok helyen léteznek. Fontos megértenünk, hogy a nemzet határok feletti egyesítését hogyan tudjuk a mindennapokban értékes tartalommal megtölteni.

Kiemelte, a filmfesztiválra benyújtott pályaműveknek hitet és erőt kell adniuk ahhoz, hogyan tudjuk a körülöttünk lévő világot jobban berendezni. Szükségünk van arra, hogy visszataláljunk azokhoz az értékekhez, amelyeket részben elveszítettünk – tette hozzá.

Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere arról beszélt, hogy a településről mindenkinek elsősorban a Himnusz és Kölcsey Ferenc jut eszébe, hiszen községben született az alkotás, műveinek nagy részét ott írta, és ott is van eltemetve a költő. Őrizve Kölcsey emlékét a kultúrát támogatják – mondta, hozzátéve, hogy próbálnak jól sáfárkodni elődeik örökségével, megőrizni a magyar kultúrát és átadni az utódoknak.

Bolyáki Attila, a fesztivál alapítója elmondta, a fesztiválra a helyi magyar kultúrát bemutató versenyfilmekkel, vagyis rövid internetes videókkal lehet pályázni, melynek Magyarország vagy a Kárpát-medence magyarok lakta területein ma is élő helyi magyar kultúra értékeit, azon nemzeterősítő szerepét kell bemutatniuk. A legjobb filmek készítői idén több, mint 2 millió forint értékű díjat kaphatnak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által felajánlott fődíj 800 ezer forint, a második helyezett alkotásé 400 ezer forint, a harmadik helyezett díja 250 ezer forint, illetve további, sok százezer forint értékű különdíjat is kaphatnak az alkotók.

A közönség értékelése alapján a szatmárcsekei döntőbe jutott versenyfilmekről pontozással dönt a zsűri, majd az alkotók részvételével, a végleges döntés előtt, augusztus 24-én Szatmárcsekén személyesen értékelik a filmeket. A közönségdíj 300 ezer forint, melyet a tudositok.hu oldalon mért közösségi aktivitások alapján augusztus 3-ig legnépszerűbb videó érdemli ki.

Tavaly a fődíjat és a vele járó 800 ezer forintot a Váraljai kávézó- az élő történelem Ungváron című filmjükért a közmédia kárpátaljai tudósítói, Kovács Géza és Vass Tamás kapták.

A rendezvény fővédnöke Kövér László az Országgyűlés elnöke, védnöke Tilki Attila a térség országgyűlési képviselője. A zsűri tagjai Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, Buglya Sándor MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője, Varjú Frigyes a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit, Zrt. nemzetiségi és külhoni műsorainak főszerkesztője és Kobza Miklós online médiaszakértő.

A versenykiírás a tudositok.hu oldalon elérhető, a versenyfilmeket június 21-ig kell leadni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában