friss kultúra

2019.06.26. 15:00

Kihirdették az Álljon meg egy novellára! című pályázat nyertesét

A legjobb húsz írást a nyáron a busz- és villamosmegállókba helyezik ki a megyeszékhelyeken.

Magyar Csaba A házikedvenc című műve nyerte az idei Álljon meg egy novellára! című novellapályázat fődíját. A JCDecaux versenyének eredményhirdetése szerdán volt a fővárosban, a legjobb húsz írást a nyáron a busz- és villamosmegállókba helyezik ki Budapesten és a megyeszékhelyeken.

„Az élhető Budapest azt is jelenti, hogy jó minőségű, izgalmas, friss kultúra legyen elérhető minél többek számára. A pályázat jól szolgálja ezt” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

„A pályázat jeligés volt, egyenlő eséllyel indult rajta a pályakezdő és a műkedvelő is. Idén azt tapasztaltuk, hogy az alkotók sokkal tudatosabbak lettek, az ötpercesnek mondott terjedelem megtervezését jobban tetten lehetett érni” – hangsúlyozta Grecsó Krisztián.

Mint Samu Tímea, a JCDecaux Hungary médiacég társ-vezérigazgatója elmondta, az idei, immár harmadik kiírásra minden korábbinál több, mintegy 4500 novella érkezett. Az alkotók legfeljebb három, minimum 3600, maximum 4000 leütés terjedelmű művel pályázhattak. Közülük előzsűri választott ki ötvenet, majd a zsűri húszra szűkítette a listát. Az idei témák között nagy számban szerepeltek az életproblémák, gyerekkori emlékek, a szerelmi történetek, néhány, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó írást is beküldtek.

„A rövid novella talán a legnehezebb műfaj, minden szónak óriási szerepe van. Az irodalmat, az olvasást magától értetődővé teszi, hogy a megállókban lehet vele találkozni” – fogalmazott Antal Nikolett zsűritag, a Fiatal Írók Szövetsége társelnöke.

A győztes Magyar Csaba 300 ezer, a második Dizseri Barnabás (írásának címe: Minden oké?) 200 ezer, a harmadik Pölczman Péter (Várandósságmenedzser férfiaknak) 100 ezer forintot kap; különdíjas lett Baki Dániel Megálló című novellája. A legjobb húsz írás szerzője velük együtt vehette át saját műve plakátját, ami országszerte olvasható lesz a busz- és villamosmegállókban.

A legjobb alkotásokat Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában hallgathatták meg az ünnepélyes díjátadó résztvevői.

A tavalyi évhez hasonlóan a JCDecaux az idén is közönségszavazásra buzdítja az utazó- és az olvasóközönséget: a pályázat weboldalán július 9-ig lehet szavazni az egyéni kedvencre a zsűri által legjobbnak ítélt húsz novella közül, a legtöbb voksot kapó novella szerzője lesz a közönségdíjas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában