személyes tárlatvezetés

2019.08.04. 21:18

Árpád-kori templomromban nyílt kiállítás Henye Péter festményeiből

A Vértesszentkereszten található, az 1200-as években épült román stílusú apátság romjai között nyitotta meg Henye Péter festőművész kiállítását vasárnap délután az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Oroszlány, 2019. augusztus 4. Henye Péter festõmûvész kiállításának megnyitóján az Oroszlányhoz tartozó vértesszentkereszti bencés apátságromban 2019. augusztus 4-én. A tárlat a vértesszentkereszti templom és bencés kolostorrom kulturális értékeit népszerûsíti. MTI/Bodnár Boglárka

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Fekete Péter azt mondta: a képek alkotója második otthonául választotta a sűrű erdőben található templomromot és 14 éve ott élve óvja a területet. Megalapította a Vértesszentkereszt Alapítványt és gondnokaként fenntartja a létesítményt, a környék elhagyatottsága ellenére gondoskodik a műemlék „értő védelméről”.

Fekete Péter bejelentette, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió forintos támogatást nyújt a Vértesszentkereszt Alapítványnak, hogy a kolostorrom értékeit minél szélesebb körben megismertethessék.

Érdeklődő Henye Péter festőművész kiállításának megnyitóján az Oroszlányhoz tartozó vértesszentkereszti bencés apátságromban 2019. augusztus 4-én. A tárlat a vértesszentkereszti templom és bencés kolostorrom kulturális értékeit népszerűsíti
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

A vértesszentkereszti apátságot bencések alapították az 1100-as évek elején a Csákok birtokán, és ők tartották fenn több mint háromszáz esztendeig. A román stílusú nagytemplomot az 1200-as évek elején a bencések építették. A templom és a mellette épült monostor az 1470-es években azonban már szinte lakhatatlanná vált. Pálosok vették át, majd a domonkosok teremtettek ott virágzó életet, végül 1543-ban ők is elmenekültek a török elől.

Az oszmán uralom alatt a hely pusztulásnak indult, majd az 1700-as években környékbeli kastélyok, templomok építéséhez vitték el köveit. Értékes faragott darabjai találhatók a környéken, például Tatán az Esterházy-kastély kertjében, de jutott belőlük Csákvárra, Pusztavámra is.

Az 1960-as, ’70-es években a területet nagyrészt feltárták M. Kozák Éva vezetésével, majd a nyolcvanas években bemutathatóvá tették, bár látogatható igazából sosem volt. A templomrom a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzemeltetésében van, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a közeli jövőben a nagyközönség számára is látogathatóvá tegyék ezt az egyedülálló építészeti emléket. A hivatalos megnyitásig pedig az időnként érkező turistáknak Henye Péter személyesen mesél legendákról, érdekességekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában