a csatáról szól

2019.08.05. 12:16

Augusztusban lesz a Zenta, 1697 rockopera ősbemutatója

A darabot tavaly óriási sikerrel játszották Zentán. A mű zeneszerzője, Szarka Gyula szerint a mostani előadás még látványosabb lesz, mint a korábbi.

Fotós: Sóki Tamás

Európa egyik legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban mutatják be először Magyarországon a Zenta, 1697 című rockoperát. Ez a magyarországi ősbemutató lesz, a darab premierje Zentán volt óriási sikerrel tavaly szeptemberben. A mű zeneszerzője, Szarka Gyula, Kossuth-díjas zenész, a Ghymes zenekar tagja.

„Ezúttal teljesen máshol, emelkedett hangulatú helyszínen, a bazilika előtti téren lesz a bemutató. Az Esztergomi Bazilika Közép-Kelet Európa legnagyobb katedrálisa, teljesen más lesz a közeg, mint Zentán, a Sportcsarnokban. A látvány, a hang itt újdonság lesz azok számára is, akik esetleg már Zentán látták a darabot” – mondta az Origónak adott interjújában Szarka Gyula.

A darab az 1697-es zentai csatáról szól. Komoly sorsfordítója ez a dátum a történelemnek, ekkor állította meg seregével Savoyai a török haderőt, megvédve ezzel a keresztény Európát.

Szarka Gyula tavaly március elején kezdett el dolgozni a darabon, amit június végére le is kellett adniuk.

„Kétfelvonásos darabról van szó, elég terjedelmes a mű. Nagyon gyorsan készült. Tavaly februárban kapott zöld lámpát, és a bemutató szeptember elején volt. Azt mondta Pataki András, az egész ötletgazdája és rendezője, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, hogy vagy most megcsináljuk, vagy egy-két év múlva, de akkor már nem lesz aktualitása annyira a dolognak. Úgyhogy azt gondoltuk, hogy csináljuk” – fogalmazott a Kossuth-díjas zenész, aki évtizedek óta énekel gyerekeknek is, több generáció nőtt föl a dalain.

„Mindig szerettem gyerekeknek énekelni. Felneveltünk egy generációt. A múltkor játszottam egy helyen és a tanító nénik azt mondták a koncert után, hogy ők élvezték a legjobban, mert ezen nőttek föl. Pörög az idő, de úgy gondolom, néhány forduló még van bennem” – mondta Szarka Gyula.

A zenész arról is beszélt, hogy máig drukk van benne, amikor a darabjait hallgatják az emberek.

„Engem nagyon feldob a közönség. Érzi az ember, amikor kilép a színpadra, hogy mi van a levegőben, az bátorító, szenzációs dolog. Bennem a mai napig van egy egészséges lámpaláz. Ha nem lenne, az halott dolog lenne”

– magyarázta Szarka Gyula, hozzátéve, hogy szerencsére, amiket eddig írt, mind sikeresek lettek.

„A Toldi, az Álmos legendája, a Zsugori, vagy a mostani rockopera, a Zenta, 1697 is siker lett. A koncertezés egy egyszeri, megismételhetetlen csoda. Nagyon izgalmas feladat, ha rendezői kérésre egy új darabot kell létrehozni. Főleg akkor, ha olyan témához nyúlhatunk, amiről eddig nem sok szó esett a színpadon, mint a Zentai csata esetében is” – mondta a zenész, akinek rengeteg terv – új lemezek, előadások – vannak a fejében.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!