Hazug vádak

2019.08.30. 11:03

Liktor Katalin új egységet kíván a Kárpát-medencei magyar irodalomnak

Azok, akik ellenzik a kánon kiigazítását, egy sort sem olvastak a nemzeti kánonba sorolható írótól, nem ismerik, nem tanulmányozták életművét. Így nem lehet tudományos vitát érdemben folytatni. Ez nem más, mint nézetdiktatúra.

Forrás: Erdélyi Napló

Fotó: Nánó Csaba

Liktor Katalin elkötelezett Reményik-kutató, aki az egységes Kárpát-medencei irodalomoktatás híve, s egyben azt is fontosnak tartja, hogy a kommunizmus időszakában hazug vádak alapján megbélyegzett írók újra a magyar irodalmi kánon részévé váljanak – derül ki az Erdélyi Naplóban vele közölt interjúból.

A Makkay József készítette anyagban Liktor Katalin elmondja, az erdélyi irodalomhoz kötődő témákkal elsőéves egyetemista korom óta foglalkozik,

ekkor találkozott ugyanis azzal, hogy mennyi mindent nem tanultunk, mennyi mindent elhallgattak előlünk, mennyire torzított ismereteket adtak át a tankönyvek.

Elemi erővel hatott rá az a felismerés, hogy erdélyi irodalomtörténettel akar foglalkozni, és azóta is hivatásának érzi ezt a feladatot.

Mint megvallja, talán a lelkesedése és a kitartása lehetett az oka annak, hogy úgy érzi, elfogadják és számítanak rá Kolozsvárott és Erdélyben.

Dávid Gyula támogató szeretete tette lehetővé, hogy munkái könyvként is megszülethessenek. Hathatós segítsége és tanácsainak megfogadása mellett jelent meg 2014-ben Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése (Rokon álmok álmodója), amelyet bevezető tanulmánnyal és komoly jegyzetanyaggal láttak el.

Azóta két kötetet gondoztak, Magyar szó Erdélyben I-II. címmel, egy tordai születésű tanárnő, Adorjánné Weress Margit visszaemlékezésének első két kötetét.

Reményik Sándor életművének kutatójaként Liktor Katalin úgy látja, hogy Magyarországon ez a költészet most a reneszánszát éli. Viszont amikor 2002-ben kutatni kezdte Reményik munkásságát, még alig találta róla használható anyagot. Egy szűk réteg ismerte csak néhány versét (Eredj, ha tudsz, Templom és iskola, Kegyelem, Ahogy lehet), folyóiratok hasábjain jelentek meg munkásságát vizsgáló tanulmányok.

A Reményik-emlékkonferenciának, összefoglaló irodalomtörténeti munkáknak, az összes verseinek gyűjteményes (többszörös) kiadásának köszönhetően egyre szélesebb körben lett ismert Reményik neve. Költészetének más vonulatai (szerelmes, istenes, természeti költészete) még nem ismertek annyira, és irodalomtörténeti fontossága sem kapott még jelentős hangsúlyt. A neve viszont bekerült a tankönyvekbe, és ez mindenképpen jó kiindulási alap – hívja fel a figyelmet Liktor Katalin, aki

bízik abban, hogy a magyar szakos kollégái is felfedezik maguknak, milyen csodálatos és bölcs Reményik költészete, illetve a többi erdélyi költő életművét is alaposabban megismerik.

Jó úton haladunk, hogy beépüljön a nemzeti kánonba, de még sok a tennivalónk – jegyzi meg az irodalomtörténész, aki szerint harminc évvel ezelőtt a magyarság lehetőséget kapott arra, hogy megszabaduljon a nézetdiktatúra hatalma alól.

Úgy látja ugyanakkor, hogy ezzel a lehetőséggel viszont sokáig nem éltünk.

Komoly harcot kell a mai napig vívni azért, hogy az elhallgatott, a magyar irodalmi kánonból kiradírozott írók életművét újra visszaemelhessük méltó helyükre. A történelmi hazugságok azonban olyan vastag rétegben vonják be ezeket az életműveket, hogy komoly ideológiai harc folyik neveik tisztára mosásában.

És az a meglepő, hogy azok, akik ellenzik a kánon kiigazítását, egy sort sem olvastak az adott írótól, nem ismerik, nem tanulmányozták életművét. Így nem lehet tudományos vitát érdemben folytatni – fejti ki Liktor Katalin.

A 2017-ben a tizenhat tagú szerkesztőbizottság által összeállított Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig irodalomtörténeti kézikönyv is ezt a munkát segíti, illetve a torzított kánonon is javítani igyekszik.

E kötetnek készül a második, bővített kiadása, remélhetően nemsokára megjelenik. A torzított kánon kiigazításának szükségessége kapcsán Liktor arról is állást foglal, mi a véleménye arról, hogy milyen sok vitát kavart Takaró Mihály irodalomtörténész szerepvállalása az egységes magyar iskolai tanterv kidolgozásában.

Mint felidézi: ideológiai alapú viták mindig is folytak az irodalomban. Ezzel együtt pedig úgy tartja,

Takaró Mihály sokat tesz azért, hogy az érdemtelenül, hazug vádak alapján megbélyegzett és kitörölt írók újra a magyar irodalmi kánon részévé váljanak. Horváth János irodalomtörténész szerint az elfogulatlan irodalomtörténet-írás az, hogy mikor, mit tartottak irodalomnak és nem az, hogy mi mit tartunk annak.

Liktor Katalin egy másik kortársi vitára is reagál a beszélgetésben: s kész kitérni az Ady Endre publicisztikai munkásságának árnyoldalait feltáró újabb, Raffay Ernő munkásságához köthető felfedezésekre is.

„Ady Endre nagy költő volt, de valljuk be, több a rossz verse, mint a jó. De ami jó, az világirodalmi kincs. Én nem az emberen keresztül vizsgálom a művet, hanem a műre koncentrálva igyekszem megtalálni az embert. Ha emellett a költő magánélete és élettörténete tanulságos és példaértékű, az csak még jobban kiemeli. Csak az értéket és az értékeset szabad és kell tanítani, ami degradáló, és romboló hatású, arra nem kell felhívni a figyelmet” – mondja Liktor Katalin, aki szerint jó dolog, hogy a kortárs magyar írók az európai piacokon is jelen vannak, de itt is számít, milyen kapcsolatok segítik őket előre.

A klasszikusok is elérhetők, de kevesebb hangsúlyt kapnak a kortársak mellett – állapítja meg Liktor Katalin, utalva arra is, hogy a magyar irodalom Európában mindig is jelen volt, még a nyelvi és fordítási nehézségek ellenére is.

Több irodalmi Nobel-díjra jelölt írónk is van (pl. Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső), akiknek műveit sok nyelven olvashatta a közönség.

Manapság is forognak magyar írók könyvei, és csak remélni tudom, hogy egyre tágabb lesz ez a kör – mondja az Erdélyi Naplónak Liktor Katalin.

Liktor Katalin

Budapesten született 1984-ben. Középiskolai tanulmányait a Veres Pálné Gimnáziumban végezte kitűnő eredménnyel. 2002-től a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) magyar- és történelemszakos hallgatójaként szerzett tanári végzettséget. 2008–2012 között általános és középiskolai tanárként tevékenykedett. 2013-tól a KRE Történelemtudományi Doktori Iskolájának diákja, kutatási témája: Reményik Kolozsvárja és Kolozsvár Reményikje. Kolozsvár mentalitástörténete Reményik Sándor alakján keresztül. Több magyarországi és erdélyi konferencia résztvevője és előadója. Irodalomtörténeti kutatásai mellett a Történelem és irodalom mindenkinek című ismeretterjesztő műsor gyakori vendége, és a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesületének, valamint a Herczeg Ferenc Társaságnak ügyvezető titkára, és az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) magyar irodalmi bizottságának tagja. A konferenciákon elhangzott előadásai, tanulmányai és egyéb írásai személyes blogoldalán érhetők el: egylangotadok.blog.hu Három gyermek édesanyja (Kinga, 2012, Noémi, 2015, Nándor, 2017). Publikációi: Rokon álmok álmodója. Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése (1920–1941). Polis-Petőfi Irodalmi Múzeum, Kolozsvár-Budapest, 2014.; Magyar szó Erdélyben I-II. Adorjánné Weress Margit visszaemlékezése, Polis-Kriterion, Kolozsvár, 2018, 2019. Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény. Méry Ratio, 2017 (szerkesztőbizottsági tag).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában