jövő héten indul

2019.09.06. 21:09

A legrangosabbakkal vetekszik a Bartók világverseny

Az élő fordulók a közönség számára is nyitottak lesznek.

Forrás: Zeneakadémia

Fotó: Mudra László

A legrangosabb versenyekkel vetekszik a jövő héten kezdődő Bartók Világverseny és Fesztivál – mondta Csonka András, a rendezvény programigazgatója az M1-en péntek este.

Rangos zsűri és magas pénzdíjak lesznek a nemzetközi versenyen, amelyet idén harmadik alkalommal rendeznek meg. A szeptember 8. és 15. között zajló versenyt online közvetítik, a döntő és a gála a köztévében és a rádióban is figyelhető – mondta a programigazgató.

Vigh Andrea, a szervező Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az M1-en elmondta: a versenyzők nem csak Bartók, de többek között Dohnányi, Debussy, Ravel vagy Brahms műveit is fogják játszani. A programban zenetudományi konferencia is szerepel.

A rendezvény honlapja szerint a versenyre a világ bármely országából jelentkezhettek a 32 évnél nem idősebb zongoristák. A videós előselejtező után négy élő forduló lesz a Zeneakadémián. Harmincheten kerültek az elődöntőbe. Az élő fordulók a közönség számára is nyitottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában