november 30-ig

2019.09.14. 15:58

Pályázatot írtak ki a Jézus Szíve templom üvegablakainak díszítésére

Az épület a hazai Bauhaus megjelenésének emblematikus példája, ugyanakkor országos szinten az első modern szellemben megépült szentély, melynek modern architektúrája azonban a 30-as években még megütközést keltett.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Képzőművészeknek hirdet közös pályázatot a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány a városmajori Jézus Szíve templom két díszüvegablakának megtervezésére – írja cikkében a Magyar Nemzet. A XII. kerületi közparkban álló szentély épületegyüttese nem csak a modern egyházi építészet remekműve, a huszadik századi magyar képzőművészet neves mestereinek munkáival díszített templombelső szintén kimagasló művészi értéket képvisel.

Az egyházművészet kiemelkedő értékének tartják a városmajori Jézus Szíve templom épületegyüttesét, amely a hazai Bauhaus megjelenésének emblematikus példája, ugyanakkor országos szinten az első modern szellemben megépült szentély. Egyházi berkekben a harmincas években megütközést keltett az addigi szemlélettől eltérő, modern architektúra.

A műemléktemplommal harmonizálva az épületbelső számos huszadik század eleji nagy alkotónk munkáját őrzi: mások mellett Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál, Pátzay Pál és Sztehlo Lili bibliai témájú motívumai díszítik ezt a szent teret.

A képző- és iparművész Sztehlo Lili az 1933-ra elkészült főépület nyolc üvegablakából csak hatra készített terveket, így a bejárat közelében lévő két nagy üvegablak egyszínű maradt. 1942-ben a templomot ért bombatámadás során azonban minden üvegablak megsemmisült. A kétezres években kezdődött meg az üvegablakok rekonstrukciója, mely az eredeti tervek nyomán visszaállította a hat darab, önálló bibliai történetet ábrázoló díszüveget. A munka idén ért véget, amikor az utolsó, Szent Erzsébet életét szemléltető, 35 négyzetméteres ablak is a helyére került.

A harmonikus épületbelső érdekében azonban felmerült az igény arra is, hogy a Sztehlo tervei nélkül maradt ablakok is meghatározott egyházi tematikájú üvegablakokat kapjanak, ezért a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány pályázatot hirdetett, elsősorban képzőművészek számára. A kiírás szerint két téma köré szőhetik terveiket az alkotók: Isten tiszteletre méltó szolgája, Mindszenty József bíboros és az Eucharisztia forrás a világ életéért címek mentén. A kétfordulós pályázat első három nyertese pénzjutalomban részesül, és az ő munkáik közül kerül ki a megvalósításra alkalmas terv is. A pályaművek beadási határideje november 30.

A főtemplomra, a közösségi házként működő kistemplomra és a harangtoronyra osztható épületegyüttest Árkay Aladár és Árkay Bertalan tervezte. A legelső képeken még nem látszik a jellegzetes harangtorony, hiszen az csak 1936-ra készült el, három évvel a főépület átadása után. A tornyot azért kellett távolabb helyezni a főépülettől, hogy az ott folydogáló időszakos patakot, az Ördög-árkot kikerüljék.

A Csaba utcára néző lapos tetejű, háromajtós csarnoktemplom travertin kőburkolású, a templomhajó két oldalán négy-négy mellékkápolna helyezkedik el. A főépületet a nagytemplommal félköríves záródású, vasbeton szerkezetű árkádsor kapcsolja össze. A templom meghatározó képzőművészeti eleme az oldalfalakon látható Aba-Novák Vilmos alumíniumlapra festett képegyüttese: egyik az egyházalapító Szent Istvánt, másik a szent királyt mint országalapítót ábrázolja. Aba-Novák modern szellemben született freskói a teremtés napjait, Jézust, a Szűz Máriát, az evangelistákat, a prófétákat és az angyalokat jelenítik meg. A főhajót a szentélytől elválasztó diadalívet Pátzay Pál szobrász hat-hat apostolszobra ékesíti. A számos remekművet rejtő templombelső értékei között érdemes kiemelni az egyházi festészet sajátos látásmódú alkotója, Molnár C. Pál Szent Imre-oltárát is.

Mindszenty József bíboros a világháború után a Városmajorból indította az első engesztelő zarándoklatot, ezért tiszteletére egykor emlékoszlopot helyeztek a műemlék épület elé. A most kiírt pályázattal egy díszes üvegablakkal is megemlékeznek majd Mindszentyről, az eucharisztia kegyelmének hangsúlyozását pedig a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus is időszerűvé teszi.

Borítókép: A Városmajori Jézus szíve plébániatemplom műemléki védettséget élvező, ma is modernnek számító épülete a főváros XII. kerületében, a Csaba utcában. Az 1933-ban felszentelt katolikus templom Árkay Aladár és Árkay Bertalan tervei alapján épült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában