Primanima 2019

2019.10.29. 11:42

Közel 700 filmet neveztek a nemzetközi filmfesztiválra

Magyar alkotások is szerepelnek a programban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Syda Productions

Több mint szász alkotás szerepel a 2019-es Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, amelyet október 30. és november 2. között rendeznek meg Budaörsön

közölték a szervezők.

A nyolcadik alkalommal megrendezett mustrán a hazai és külföldi diákok, valamint pályájuk elején álló alkotók rövidfilmjei mellett egész estés filmek, nemzetközi workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A Primanima idén kiemelten foglalkozik a kortárs animációs dokumentumfilmekkel. A gyerekek számára összeállított gazdag mesefilm-válogatást országszerte és a határon túl is vetítik a fesztivállal egy időben, újdonságként pedig külön filmprogram várja a kamaszokat is írja a közlemény.

A fesztiválra mintegy 700 filmet neveztek, ezek közül választott ki az előzsűri 60 animációt, amelyek a diák-, diploma- és elsőfilm kategóriákban versenyeznek. Emellett 45 animáció szerepel a gyerekfilmes és 15 kisfilm az újonnan létrehozott PrimaTeen versenyprogramban.

A fesztivál versenyprogramjában olyan sikerfilmek láthatók, mint a cseh Daria Kascejevová Diák Oscar-díjas Lány című stop-motion alkotása, Andrasev Nadja Szimbiózis című filmje, Buda Flóra Anna Entropia című, Berlinálén díjazott filmje; valamint a svájci Michael Frei videójátékából készült KIDS című fekete-fehér kisfilmje.

Az idei Primanimára rekord mennyiségű gyerekfilm érkezett, ezért a szervezők bővítették a fesztivál gyerekfilmes versenyprogramját.

A gyermekeknek készült animációs kisfilmek közül kitűnik a német Julia Ocker Animanimals című websorozata, és a szlovák Martin Smatana világszerte díjazott, egy családtag elvesztéséről szóló bábfilmje, A papírsárkány (The Kite). Az innovatív kézműves technikát használó mesefilmek között van Az erdő ritmusa (Rhythm of the Woods) című szingapúri film is, amelyben egy térben kinyitható leporellón elevenedik meg az erdei vadvilág.

A gyerekeknek és a kamaszoknak két egész estés filmet is vetítenek: a Hajótöröttek című magyar ismeretterjesztő rajzfilm-sorozat moziváltozata a kisebb korosztálynak készült, míg a norvég filmrendező, Mats Grorud A torony (The Tower) című első egész estés bábanimációs filmje a nagyobbaknak szól. A valós történeteken alapuló film egy palesztin kislány szemszögéből mutatja be a Bejrútban 1948 óta élő menekültek világát.

A fesztivál új programszekciója a kamaszoknak szóló PrimaTeen. A rövidfilm-vetítéseket a válogatás kurátora, Peer Krisztina gyermekpszichológus által vezetett beszélgetések követik.

A Primanima külön figyelmet szentel idén az animációs dokumentumfilmeknek. A DokuAnim elnevezésű nemzetközi rövidfilmes blokkban lesznek családtörténeti tematikájú kisfilmek, valamint a gender és a multikulturalizmus kérdését körbejáró alkotások is. A kiemelt programblokkban vetítik Anja Kofmel Chris, a svájci (Chris the Swiss) című első egész estés rendezését. A Cannes-t is megjárt dokumentarista animációs filmben a fiatal rendező újságíró unokafivére történetét kutatja, aki a délszláv háborúban titokzatos körülmények között vesztette életét.

A 8. Primanima nemzetközi zsűrijének tagjai Milen Alempijevic, a szerb Animanima fesztivál művészeti vezetője, Lucija Mrzljak horvát animációs filmrendező és illusztrátor, valamint Maria Steinmetz orosz származású, Berlinben élő animációs rendező. A gyermekfilmes versenyprogram szakmai zsűrijének tagja Weisz Béla rajzfilmrendező, Fischer Ferenc animációs rendező, valamint Gerzsenyi Judit építészmérnök.

A fesztivál animációs workshopját Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező és Gina Thorstensten norvég képzőművész vezetik, akik egy különleges gyurmaanimációs technika, a strata-cut trükkjeit mutatják be.

Lesz filmkritikus workshop is, valamint a fesztivál alatt, délelőttönként a rajzfilmek legifjabb rajongói szakemberek segítségével ismerhetik meg az animációsfilm-készítés titkait a Primanima Animációs Játszóházban.

A Primanima fő helyszínei a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház, a BABtér, valamint a Városi Ifjúsági Klub. A gyerekfilmek versenyprogramját több más magyarországi nagyvárosban Szekszárdon, Sopronban és Pécsett , valamint határon túl Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Nürnbergben – is megtekinthetik az érdeklődők olvasgató a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában