Velencei Biennálé

2019.11.26. 09:38

Csaknem hatszázezer látogatóval zárt a képzőművészeti szemle

Az eseményen 90 ország vett részt nemzeti kiállítással, közülük négy ország – Ghána, Madagaszkár, Malajzia és Pakisztán – első alkalommal szerepeltek.

Az utolsó heteket jellemző időjárási vészhelyzet ellenére csaknem hatszázezres látogatottsággal zárt vasárnap az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé.

A látogatók mintegy harmada 26 év alatti volt, a közönség 17 százaléka pedig csoportosan kereste fel a képzőművészeti seregszemle kiállításait

– közölte a Velencei Biennálé sajtóirodája.

A May You Live in Interesting Times (Élj érdekes időkben) címet viselő központi kiállításra – melynek főkurátora az angol Ralph Rugoff volt – 79 művész kapott meghívást

– emlékeztet a magyar részvételt szervező Ludwig Múzeum.

„A kiállítás címe olyan hívószó volt – fogalmazott a zárás alkalmából Paolo Baratta, a biennálé elnöke -, amely különösen fontosnak tűnik olyan időkben, amikor túl gyakran győzedelmeskedik a konformizmus és a félelmek által keltett túlzott egyszerűsítés”.

„Célunk minél értékesebbé tenni a látogató és a műalkotások közötti találkozást, amelyre mint a művek születésének pillanatára tekinthetünk”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy „a biennálé szerepét úgy értelmeztük, mint olyan intézményt, melynek a feladata elősegíteni egy szabad, nyílt és tudatos társadalmat”.

A központi kiállításon a legkiemelkedőbb egyéni szereplőnek járó díjat az afroamerikai Arthur Jafa kapta The White Album (A fehér album) című videójával. Életműdíjjal ismerték el Jimmie Durham amerikai szobrászművész munkásságát, a legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díját pedig Litvánia Sun & Sea – Marina című kiállítása nyerte el.

A klímahelyzettel foglalkozó projekt különös aktualitást nyert a záróhetekben, amikor Velencét óriási árvíz öntötte el – hívják fel a figyelmet a jelenleg is tartó időjárási válsághelyzetre.

A magyar pavilon a Hongkongban egyetemi tanárként dolgozó Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításának adott helyet, melynek kurátora Szegedy-Maszák Zsuzsanna volt.

A magyar pavilonban első alkalommal mutatkozott be újmédia-művész: Waliczky lightboxokon bemutatott számítógépes grafikái – digitálisan megtervezett, de analóg módon működő kamerái – és animációi központi kérdése az volt, hogy miként látjuk a világot és hogyan készítünk képet, hányféleképpen lehet leképezni a valóságot.

Waliczky Tamás képzőművész a magyar pavilon megnyitóján, amely a Képzelt kamerák című kiállításával nyílt meg az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén
Fotó: Mónus Márton / MTI

„Waliczky fantáziakamera-sorozatának bemutatása jó választás volt, és nagyon jó visszhangot kapott. Bebizonyosodott, hogy

Waliczky Tamást nemcsak itthon tartjuk a kortárs újmédia-művészet egyik meghatározó alakjának, hanem a nemzetközi színtéren is valóban jegyzett művészről van szó,

aki munkáival jelentős figyelmet, szakmai visszhangot képes elérni” – értékelte a projektet Fabényi Julia nemzeti biztos, a Ludwig Múzeum igazgatója.

Mint az intézmény bejelentette,

a kiállítás zárultával három, Velencében bemutatott Waliczky-mű is a Ludwig gyűjteményét gazdagítja.

Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása 2020. február 13. és március 29. között lesz látható a Ludwig Múzeumban.

Borítókép: érdeklődők a magyar pavilonban a megnyitó napján az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén 2019. május 9-én. Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításával nyílt meg a pavilon, amelyet a nagyközönség május 11-től november 24-ig láthatott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!