Manna Matiné sorozat

2019.12.03. 10:01

Bábszínházi bemutatókkal várják a közönséget

Minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadás várja az érdeklődőket.

Három bábszínházi bemutató is látható az évad második felében a B32 Galéria és Kultúrtérben a Manna Matiné sorozatban, amelynek programján vasárnap A karácsonyi asztal meséje és a Punchék karácsonya című produkció szerepel.

Az Új bábszínház Újbudán programsorozat keretében minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadás várja a közönséget a B32-ben.

A Manna Matiné harmadik évadában ismét független bábszínházi alkotók kaptak lehetőséget, a szezon második felében három bemutatót is tartalmaz a sorozat

– tájékoztattak a szervezők.

Az évad első felének ünnepélyes lezárásaként december 8-án, vasárnap nevet kap a Manna Matiné fehér bábfigurája, amelyet Hoffer Károly bábművész készített. A szervezők egy kampány keretében kérték a közönséget, hogy segítsen nevet találni a bábunak.

A karácsonyi asztal meséje című előadás előtt ünnepséget tartanak, amelyen nevet kap a bábfigura és a sorozat alkotóit is bemutatják.

Bartha Tóni Bábszínházának vendégjátéka után ezúttal is ingyenes foglalkozás következik a Bartók Pagonyban a gyerekeknek. Este hét órától az ESZME és a Purgateátrum közös előadása, a Punchék karácsonya várja a felnőtt nézőket.

A B32-ben 2020-ban is minden hónap második vasárnapján várja a nézőket a Manna Matiné sorozat.

Délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődnek a gyerekelőadások, amelyeket minden esetben interaktív foglalkozás követ a Pagonyban, majd este hét órakor a felnőttek számára kínálnak bábos produkciókat.

Az évad hátralevő részében három új – egy felnőtteknek és két gyerekeknek szóló – bemutatót is befogad az új bábszínház Újbudán.

Az első bemutató az ESZME – Most! című előadása lesz február 9-én Csató Kata és Romankovics Edit előadásában. Az alkotók az egyenjogúság témakörét járják körbe egy felnőtteknek szóló bábos előadással.

Március 21-én a bábszínházi világnap alkalmából tűzik műsorra a Marica Bábszínháza Kecskekatonaság című produkcióját. A népmesei alapra épülő produkció központi figurája egy háborúból visszatérő árva fiú, aki megtanulja használni megszerzett tudását és kisemmizett helyzetéből sikeres emberré válik. Senkit nem eltaposva, saját tudásának és képességeinek birtokában tud érvényesülni. Ezt a fejlődéstörténetet dolgozza fel az előadás, amelynek legfontosabb üzenete, hogy bárhonnan indulsz is, bármilyen nehéz helyzetbe kerülsz is, meg tudsz küzdeni vele.

Az évad zárásaként, június 14-én a MaNNa Produkció saját bemutatója látható Itt vagyok! címmel. Látássérült gyerekek számára is teljes értékű produkció készül, amelyben az alkotók egyik célja, hogy az egészséges gyerekek bepillantsanak sérült társaik világába. Az előadás két kisiskolás barátságán keresztül mesél nyitottságról, elfogadásról, szeretetről és egymás támogatásáról. A produkciót Varsányi Péter rendezi, szereplői Főglein Fruzsina és Kovács Domokos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában