tehetségek

2019.12.20. 17:01

Idén Czakó Julianna kapta a Domján Edit-díjat

A színésznő az elmúlt években minden műfajban bizonyította tehetségét, 2017-ben Junior Prima díjat kapott.

Idén Czakó Juliannának, a Miskolci Nemzeti Színház színművésznőjének ítélte a Domján Edit-díjat a legendás színésznő nevét viselő alapítvány.

A színház tájékoztatása szerint a díjat minden évben egy 40. életévét be nem töltött tehetséges vidéki színésznő kaphatja meg, aki alakításaiban tovább hordozza Domján Edit szellemiségét.

Az összegzés szerint Domján Edit bájával, tehetségével nemcsak a színpadot, de a filmvásznat és a tévéképernyőt is meghódította, így lett az ország kedvence. Többször hangoztatta, hogy nem akar megöregedni, 1972. december 26-án, egy nappal 40. születésnapja után önkezével vetett véget életének.

Kollégái, pályatársai nem akarták, hogy személye feledésbe merüljön, ezért 1992-ben létrehozták a Domján Edit Alapítványt, hogy minden évben kiválasszanak egy 40. életévét be nem töltött tehetséges vidéki színésznőt, aki a díjra érdemes.

Czakó Julianna a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán 2013-ban szerzett diplomát Rusznyák Gábor osztályában. A diploma megszerzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött.

Az elmúlt években minden műfajban bizonyította tehetségét, 2017-ben Junior Prima díjat kapott.

Czakó Juliannának csütörtök este, a Luxemburg grófja előadás után nyújtották át a Domján Edit-díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában