premier

2020.01.08. 18:50

Artista elemek és néptánc keveredik a magasban

A XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál megnyitójának előestéjén debütált a Szent boszorkány. A Maciva-Cirkusz Telepen bemutatott előadás izgalmas összművészeti kísérlet, amelyben a cirkuszművészet, a magyar népzene és a néptánc találkozik.

Forrás: VIP Média

Fotó: Fehér Ádám

A premierközönséget a két szerző-alkotó, Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos köszöntötte – írja a Lokál.

Csodás mesevilágot idéz történetük, amelyben megelevenednek a magyar népmese jól ismert figurái. Tündérek, erdei démonok, fanyűvők, muzsikáló fatörzsek, az életre kelt idő, az örök jó és rossz harca kíséri az egyszeri leány és legény szerelmét egészen a halálig. A Fővárosi Nagycirkusz produkciójának különlegessége a néptánc, az artista elemek, és az autentikus népzene mixe, amely izgalmas kísérlet volt az alkotók és a közönség számára is. A klasszikus történetmesélés helyett emóciókkal, ismerős élethelyzetek egy-egy jellemző epizódjaival találkozhattunk. A társulat táncosokból, cirkuszművészekből, zenészekből állt össze, valamennyien professzionális tudással bírnak a saját területükön, de most belekóstolhattak egymás művészetébe is.

A táncosok mind izgalmas kísérletben vesznek részt
Fotó: Fehér Ádám / VIP Média

Fehér Ádám, Kassai Benjámin és Szlávy Eszter rúdszáma igazi csemege a történetben.

Tökéletes az összhang az artisták és a rúdtánc világbajnok között, ráadásul a bravúros mutatvány közben olyan erős a színészi jelenetük, hogy az ő számuk alatt valóban megszületik az összművészeti katarzis.

Három, akvarell finomsággal felfestett, de mégis szenvedélyes karakter, akiknek ebben a néhány percben is sorsuk van. A csábító tündérdémon és a fa tövében szunyókáló fiúk tánca arról szól, hogy vajon a démoni csábítás erősebb-e az ismeretlen túlvilágba, vagy végül a legények csábítják el a nőt az evilági maradásra?

„Örülök annak, hogy érzelmileg is mindent bele tudtam adni ebbe a műsorba” – mondta el az előadás után Fehér Ádám, aki a próbafolyamat kulisszatitkaiba is beavatott. – „Az elején voltak technikai nehézségek, hiszen Eszter króm rudazott, mi pedig a kínai rudon dolgozunk, és más a két eszköz anyaga, más a magassága. A próbák során aztán egymásra hangolódtunk. Ebben a fúzióban valóban volt átjárás a műfajok között, én például tanulgattam néptáncot a srácoktól. Mindenki nyitott volt a másikra”.

Szlávy Eszter a rúdon
Fotó: Fehér Ádám / VIP Média

Fehér Ádám és Kassai Benjámin szakmai életének következő állomás a Soproni Petőfi Színház színpada lesz, ahol egy rockoperában lépnek fel, mint artisták. Szlávy Eszter amellett, hogy az ország, sőt a világ egyik legjobb rúdtáncosa, májusban ortopéd szakorvosi vizsgára készül. A cirkusz világa egy újabb kaland az életében.

„Két évvel ezelőtt már találkoztam a fiúkkal a FINA záróeseményén, akkor szakmailag és emberileg is nagyon megkedveltem őket. Fantasztikus élmény volt most ilyen szorosan együtt dolgozni. Hogy van-e közös jövőnk, az még kérdéses, de én nagyon szeretném, ha lenne folytatás” – mondta Szlávy Eszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában