A magyar kultúra napja

2020.01.21. 08:51

Cseh Tamás-emlékest a Kolibri Színházban (videó)

A koncert mellett a Cseh Tamás Archívum eddig nem ismert felvételeit is bemutatják a nézőknek.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czimbal Gyula

Cseh Tamásra emlékeznek születésének 77. évfordulóján a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban január 22-én, a magyar kultúra napján.

Mint a színház közleményében áll, a sokszínű, személyes hangú műsorban a hajdani zenésztársak, régi barátok felelevenítik a 30 évvel ezelőtti első közös erdélyi turnét, az egykori Ad Libitum együttes, Márta István, Novák János és Kecskeméti Gábor – Bornai Szilveszterrel, Tóth Tamással és Korom Attilával kiegészülve felidézi a hetvenes években a 25. Színházban együtt játszott dalokat, a család is velük ünnepli a művész születésnapját.

Mint írják,

az est vendégeként színre lép Cseh András, a művész fia, valamint Víg Mihály és Bárth János, akik kedves Cseh Tamás-dalaikat éneklik.

 

A Kolibri Színház társulata Bereményi Géza legújabb, Novák János zenéjével megszólaló költeményeit adja elő. A koncert mellett a Cseh Tamás Archívum eddig nem ismert felvételeit is bemutatják a nézőknek Hanák Gábor szerkesztésében, a színház előcsarnokában pedig fotókiállítás nyílik, szintén az archívum közreműködésével.

Borítókép: Cseh Tamás (1943-2009) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában