tisztelet

2020.02.11. 08:13

Nobel-díjas biokémikus kapta a Doppler-díjat

Thomas Südhof a Miskolci Egyetem első külföldi kitüntetettje. A másik, magyar díjazott Forró László vajdasági kutató.

Deák Csaba, az intézmény kancellárja elmondta: a Miskolci Egyetem által újonnan alapított Doppler-díj célja a tisztelgés olyan, a szakterületükön maradandót alkotó tudósok előtt, akik munkásságukkal forradalmasították a tudományt.

Szeretnék az egyetemet megfelelő helyre pozicionálni a hazai és nemzetközi tudományos életben.

A tiszteletbeli doktori címet minden alkalommal egy külföldi és egy magyar vagy magyar származású tudósnak ítélik oda

- közölte a kancellár.

Jelezte:

az egyetem fontosnak tartja, hogy a Doppler-díj olyan tudósokhoz kerüljön, akiknek a munkássága hozzájárul a 21. századi társadalmakat és kultúrákat érintő problémák megoldásához.

Thomas Südhof előadást tartott a kutatásairól, majd az egyetem diplomaosztóján vette át a Doppler-díjat. Az egyetemen ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón megtiszteltetésnek nevezte, hogy megkapta az elismerést.

Thomas Südhof Miskolcon vette át a Doppler-díjat
Fotó: Kiss Viktor

Hangsúlyozta: az egyetemek szerepe a 21. században is az, hogy a tudás fellegvárai, „templomai” legyenek. „Az a küldetésük, hogy tudást generáljanak, amit később a gazdaság vagy akár a kultúra használni, implementálni tud” – fűzte hozzá.

Thomas Südhof 2013-ban kapott Nobel-díjat

Thomas Südhof 1955-ben született Németországban, 1975-ben kezdte meg tanulmányait az Aacheni Egyetem orvosi fakultásán, majd a Göttingeni Egyetem neurokémiai tanszékén lett tudományos segédmunkatárs. Itt kezdett az idegsejtek kutatásával foglalkozni. Doktori értekezését a Max Planck Intézetben írta, 1983 és 1986 között posztdoktori képzésben vett részt, 1986-tól saját laboratóriumban folytathatta munkáját. A professzor ekkor tért vissza korábbi kutatásához és módszeresen tanulmányozni kezdte a ingerületátvivő anyagok működését. Csaknem két évtizednyi munkával izolálta a folyamatban részt vevő fehérjéket, meghatározta azok funkcióját, majd 2013-ban Randy Schekmannal és James Rothmannal megosztva Nobel-díjat kapott felfedezéseiért. Jelenleg az Egyesült Államokban, a Stanford Egyetemen dolgozik.

Deák Csaba elmondta:

a másik díjazott, Forró László vajdasági magyar származású kutató.

A tudós a Lausanne-i Egyetemen ért el kiemelkedő eredményeket az anyagtudományok területén. Tevékenysége interdiszciplináris, a fémfizikától a biofizikáig terjed.

Olyan kutatási módszereket dolgozott ki, amelyek alkalmazhatóak a biológiai rendszerek tanulmányozásában is.

Ebben a témakörben a biológiai polimerek mechanikai tulajdonságait és a nanoszemcsék által kiváltott oxidatív stresszt vizsgálja. Nemzetközileg is kiemelkedő kutatóként a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!