öt kapott nívódíjat

2020.03.04. 13:40

Díjazták az újító, innovatív fesztiválokat

A Magyar Fesztivál Szövetség Beke Pál-nívódíját a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, a Héttorony Fesztivál, az Ördögkatlan Fesztivál, a Szekszárdi Szüreti Napok és a Tartóshullám/Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét szervezői vehették át.

Beremend, 2018. augusztus 4. Közönség a Hungarian Studio Orchestra és az Ördögkatlan Nemzeti Kórus koncertjén a 11. Ördögkatlan Fesztivál negyedik napján Beremenden, a Megbékélés kápolnánál 2018. augusztus 3-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Sóki Tamás

Az újító, innovatív fesztiválok közül díjaztak ötöt a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) minapi közgyűlésén – mondta Márta István, a szervezet elnöke az M1 szerdai műsorában.

„A díj minősítési rendszerünkhöz kapcsolódik, egyfajta szakmai megmérettetés, amelyet tavaly tizenheten kértek, és közülük az elnökség választott ki ötöt.

Ezek a fesztiválok olyan újdonságokkal jelentkeztek, amiket érdemes volt honorálni. Ilyen innováció lehet például a környezettudatosság, az épített és szellemi környezetre jobban odafigyelés”

- fejtette ki Márta István.

Mint elhangzott, a szövetség 2002-ben tizenhét fesztivállal alakult, azóta jelentősen nőtt az ilyen rendezvények száma, miközben az MFSZ a közepes és nagy minőségi fesztiválok szakmai szervezete. Az elnök örömtelinek nevezte, hogy az elmúlt két évben egyre több határon túli magyar fesztivál csatlakozott a szövetséghez, főleg Erdélyből, mások mellett kolozsvári, csíkszeredai, temesvári, nagyváradi rendezvény. Az év fesztiválszervezője is erdélyi lett, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője.

Márta István kitért arra, hogy Magyarországon mintegy 4500 magát fesztiválnak nevező rendezvény van, közülük 238 szakmai szervezetét képviseli a Magyar Fesztivál Szövetség. Vannak közöttük művészeti, közösségi, népművészeti és hagyományőrző, gasztrokulturális, valamint ifjúsági fesztiválok is. A fesztiválszezont idén is a Tartóshullám/Mediawave nyitja április végén.

„A tervek szerint a fesztiválszövetség meghirdet egy kampányt őshonos fák, gyümölcsfák ültetésére a részbeni karbonmentesítés jegyében, és reméljük, az akcióban fesztiváljaink nagy része részt fog venni” – jegyezte meg Márta István.

Borítókép: Esti életkép az Ördögkatlan Fesztiválon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában