hangfoglalás

2020.03.04. 11:32

Konferenciát rendeznek a könnyűzenei oktatásról Marosvásárhelyen

Az egész napos program a budapesti Könnyűzenei Szolgáltató Iroda és a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

„Marosvásárhelyen már több éve rendeznek Öröm a zene! tehetségkutató versenyeket, amelyek kapcsolódnak a Hangfoglaló Program induló zenekari alprogramjához. A városban egy Rocksuli is sikerrel működik, amely a debreceni Rocksuliból nőtte ki magát, így adta magát, hogy a könnyűzenei oktatásról is szervezzünk konferenciát. Tavaly volt az első, az idei a második” – mondta Bajnai Zsolt, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda igazgatója az MTI-nek.

Kitért arra, hogy más erdélyi városok is bekapcsolódnak a folyamatba, hiszen a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen hangmesterképzés is van, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Gimnáziumban pedig kísérleti jelleggel elindították a könnyűzenei oktatást, az intézménybe Magyarországról is járnak át előadást tartani, legutóbb Lombos Márton zenész volt ott.

„Gyergyószentmiklósról az elmúlt hat évben két induló zenekar is támogatást kapott a Hangfoglaló Program keretében, a No Sugar és a Bagossy Brothers Company.

A klubok közül nyolc erdélyi volt a támogatottak között, mások mellett a marosvásárhelyi Jazz&Blues Klub, a kolozsvári Atelier Kultúrkocsma és Flying Circus Klub, illetve a nagybányai Colonello Kultúr Kávéház” – tette hozzá Bajnai Zsolt.

Az igazgató megjegyezte, hogy a Hangfoglaló Program induló zenekarai közül többen lehetőséget kaptak az elmúlt években erdélyi fesztiválfellépésekre, a könnyűzenei menedzserképzés, valamint a könnyűzenei örökség megőrzését célzó alprogram pedig a jövőben kapcsolódhat Erdélyhez.

A pénteki marosvásárhelyi könnyűzenei oktatási konferencia délelőtti részében a magyarországi és az erdélyi szakemberek tekintik át, miként tudnak egymásnak segíteni, délután a Hangfoglaló Program által támogatott klubok, zenekarok és tehetségkutatók szereplői vitatják meg tapasztalataikat. Szombaton lesz az Öröm a zene! tehetségkutató idei versenye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában