gyász

2020.03.10. 19:03

Végső búcsút vettek Szentandrássy István festőművésztől

Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői búcsúztatták az életének 63. évében meghalt Kossuth-díjas festőművészt a Fiumei úti sírkertben.

Budapest, 2020. március 10. Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter (j2) az életének 63. évében elhunyt Szentandrássy István Kossuth-díjas festõmûvész temetésén a Fiumei úti sírkertben 2020. március 10-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Szentandrássy István nehéz körülmények közül indult, szinte legyőzhetetlen akadályok kísérték életét, mégis felemelkedett – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára búcsúbeszédében, hozzátéve: az alkotó

magasra szárnyalt a művészetével, a világról alkotott esszenciális gondolataival, a nyers őszinteségével és azzal, ahogy az élet szépségeiért tudott rajongani.

„Magasabbra emelkedtél, mint mi sokan, de sosem tartottad többre magadat nálunk, pedig tehetted volna, hogy szembesítesz minket azzal, hogy hagytunk árvaként felnőni, hogy hagytuk, hogy megszóljanak a bőröd színéért, a származásodért, a cigányságodért, hagytuk, hogy sodorjon a sors, de te nem haragudtál ránk és a világra” – fogalmazott Langerné Victor Katalin.

Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter (b) beszél az életének 63. évében elhunyt Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész temetésén a Fiumei úti sírkertben
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A hányattatott sorsú művész 20 éves volt, amikor leendő mestere, Péli Tamás kinyitotta előtte a művészet és a barátság kapuját – emlékeztetett a politikus, hozzátéve: Szentandrássy István árva cigánygyerekből Kossuth-díjas festőművésszé, a színek nagy mesterévé vált.

„Nem elvettél ahhoz, hogy több legyél, hanem adtál, hogy mi is és te is és az egész nemzetünk több legyen” – hangsúlyozta.

A gyászszertartást vezető Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter hangsúlyozta:

Szentandrássy István nemcsak szeretni, de haragudni és gyűlölni is tudott, de haragja mindig az életszeretetéből fakadt.

„Nagy ajándék, különleges képesség, nagy bölcsesség kell hozzá, úgy szeretni és úgy gyűlölni, hogy az életszeretetből, életerőből fakadjon” – mondta. „Nagyon lehetett őt szeretni, az embert és benne a cigányt” – hangoztatta, hozzátéve: Szentandrássy István a cigány-magyar együttélés méltányos és tisztességes módját kereste.

Pályafutását felidézve elmondta, hogy

az árvaházból indult fiú 2012-ben vette át a Kossuth-díjat.

Mint mondta, vásznain madonnák, délceg hercegek, hercegnők, nemes paripák, kalapos, szőrös emberek, meztelen szépségek és 1956-os hősök is megjelennek.

„Csodálatos ember és barát voltál” – hangsúlyozta Körtvélyessy Zsolt színész, kiemelve: Szentandrássy István nagy és csodálatos hagyatékot hagyott maga után, az utókor majd eldönti a helyét a magyar kultúrában.

Joka Daróczi János dokumentumfilmes rendező, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány vezetője búcsúbeszédében hangsúlyozta: Szentandrássy István folytonos keresésben volt.

Kereste a barátságot, a szerelmet, a családját, önmagát és pótolni akarta a szeretet, amiből gyerekként kevés jutott neki.

Szentandrássy István bár költőnek indult, festőművész lett belőle és a roma értelmiség tagjává vált Kovács József „Hontalan” költő, Choli Daróczi József író, Lakatos Menyhért, Fátyol Tivadar zenész és mások mellett. „Vászonra festetted az elődeink történetét, szépnek és szerethetőnek láttál minket, azért, hogy soha ne feledjük, kik vagyunk és honnan jövünk, van saját történelmünk, mesterségeink” – hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában