Járvány

2020.04.13. 11:04

Húsvétkor tánccal fohászkodik az Urban Verbunk (videó)

A Junior Príma és Harangozó Gyula-díjas táncművész, Moussa Ahmed és Tóth Judit alapította Urban Verbunk egy lélekerősítő klipet készített húsvétra. Az egyik legismertebb keresztény egyházi ének, a Kyrie eleison (Uram, irgalmazz!) – Lélekerő modernizált verziójára táncolnak a fiatal művészek egy teljesen új és izgalmas táncstílusban.

Forrás: Urban Verbunk

Húsvét alkalmából egy csodálatos és erősen szimbolikus tartalmú videót jelentet meg az Urban Verbunk − írja a Magyar Nemzet.

A merészen újító, mégis hagyományainkat őrző táncformáció új produkciója – ahogy a dal címe is mutatja – a lélekerő önmagunkból való előhívására buzdít bennünket.

A videót még hetekkel ezelőtt rögzítették, amikor már látni lehetett, hogy az ünnep mellett más komoly aktualitása is lesz a Kyrie eleison-hoz (Uram, irgalmazz!) alkotott produkciónak.

Új magyar táncstílust dolgoztak ki
Fotó: Urban Verbunk

„Délvidék, Alföld, Észak-Magyarország és Nyugat-Dunántúl legtehetségesebb fiatal táncművészeit képeztük ki erre a világszámra; az Urban Verbunk a nemzeti népművészet innovációjáért felelős központ. Mottónk: »legyen nemzeti sport a néptánc!« A szegény ember vízzel főz, így mi egy világszerte ismert keresztény egyházi énekre, tánccal fohászkodunk. Nem csak a vírus okozta helyzet, de az újjászületés ünnepének alkalmából, amit Berecz András Kossuth-díjas énekes szólaltat meg Szitha Miklós átdolgozásában” – foglalta össze gondolatait Moussa Ahmed az Urban Verbunk művészeti vezetője.

A videóban a táncművészek hiányos öltözéke, a test esztétikuma a megtisztulást, a trikolor színű maszkok pedig honfitársaink hitét szimbolizálja, de számos további lélekerősítő üzenetet is kihallhatunk a videóból.

Moussa Ahmed és Tóth Judit az Urban Verbunk művészeti igazgatópárosa új magyar táncstílust alkotott meg. A hagyományos mozdulatsorokat olyan extrém elemekkel teszik még vonzóbbá és látványosabbá, mint például az új klipben látható, egyedülálló kézenállásban táncolás, de egyéb forradalmi újításokat is tartalmaz a koreográfia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában