Járvány

2020.05.17. 07:30

Hatszáznál is többen kaptak támogatást a filmipari segélyalapból

Eddig 636 megbízás nélkül maradt filmes szakembernek nyújtott rendkívüli támogatást a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Filmintézet (NFI) által alapított Filmipari Segélyalapnak köszönhetően.

A segélyalap elindításakor az NFI 50 millió forintot biztosított a koronavírus miatt megbízás nélkül maradt és nehéz helyzetbe került, szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére – közölte a Magyar Filmakadémia.

A közlemény emlékeztet: az NFI a hazai mozgóképszakmát tömörítő Magyar Filmakadémiát bízta meg a támogatásigénylés feltételeinek kidolgozásával és folyósításával.

„Különösen fontosnak tartom, hogy ebben a mindannyiunk számára nehéz időszakban a teljes magyar mozgóképszakma irányításáért felelős intézményként, az NFI felelősséget vállalt a magyar filmiparban dolgozókért, és a Filmipari Segélyalapnak köszönhetően több mint 600 szakembernek, háttérmunkásnak nyújthattunk rendkívüli segítséget”

- idézi a közlemény a Magyar Filmakadémia ügyvezető elnökét.

Novák Emil beszámolója szerint a segélyalapnak filmes vállalkozások és magánszemélyek további csaknem 1 millió forintot ajánlottak fel.

Az 50 millió forintos segélyalaphoz hét filmes produkciós cég (Filmpartners Kft., Filmkontroll Kft., Unio Film Kft., Unionfilm Entertainment Kft., Bologna Bt., Magyar Producerek Szövetsége, Hematitfilm Kft.) és két magányszemély csatlakozott, így összesen 50,94 millió forintból tudtak 636 személynek 80 ezer forintos adományt biztosítani – áll a Magyar Filmakadémia közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában