Járvány

2020.05.12. 08:05

Online rendezik meg az idei győri Öt Templom fesztivált

Május 14. és 18. között 15. alkalommal tartják meg a rendezvényt, ezúttal online, előre felvett előadásokkal.

A tájékoztatás szerint a vallási és kulturális párbeszéd elősegítését célzó előadásokat, szertartásokat, koncerteket és kiállítást nem szerették volna elhalasztani, ezért hat nap alatt előre felvették a produkciókat, amelyeket a Kultúrpart YouTube csatornáján, a Maradj Otthon Fesztivál Facebook-oldalán és a Győr Plusz televízióban lehet megtekinteni.

A felvételeket a győri újvárosi városrész templomaiban, az evangélikus Öregtemplomban, a görög katolikus, a katolikus és a református templomban, valamint a zsinagógában rögzítették.

A nyitó napon, május 14-én Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas festőművész Ötödik évszak című kiállítását és az arról készült tárlatvezetést lehet megtekinteni.

Délután öt órától szentmisét közvetítenek a katolikus templomból, amelyen a Voces 3 énekegyüttes működött közre, este nyolc órától pedig a Budapest Bár koncertjét lehet megtekinteni, amelyet a zsinagógában rögzítettek.

Másnap délután három órától virtuális Öt Templom túrán lehet részt venni Székely Zoltán művészettörténész közreműködésével,

öt órától zsidó szertartást mutatnak be a zsinagógából, este nyolc órától pedig Lőrinszky Attila játszik nagybőgőn a görög katolikus templomban.

Május 16-án ismét közvetítik az Öt Templom túrát három órától, öt órától vecsernyét közvetítenek a görög katolikus templomból, amelyen a Szent Efrém Férfikar működött közre. A Barabás Lőrinc Live Act koncertről készült felvételt a katolikus templomban készítették, ezt este nyolc órától lehet megnézni.

Vasárnap református istentiszteletet közvetítenek az Él Ő! zenekar közreműködésével a református templomból tíz órától, egy órával később pedig evangélikus istentiszteletet az evangélikus Öregtemplomból. Az Öt Templom túra újabb adása délután három órától tekinthető meg, öt órakor pedig a Roby Lakatos és Cséki Kálmán duó koncertjét mutatják be, amelyet a zsinagógában vettek fel.

A napot a Pál apostol – dalok Pál levelei alapján című műsor zárja, amelyet Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák adta elő az evangélikus Öregtemplomban.

A zárónapon megismétlik a Szurcsik József kiállításáról készült filmet délután három órától, majd öt órától a Szent Efrém Férfikar görög katolikus templomban felvett koncertjét lehet megnézni. A fesztivált a 30Y Resti című koncertje zárja este nyolc órától, amelyet a református templomban rögzítettek.

A szervezők kiemelték, hogy kamerával, drónnal, speciális kameramozgató eszközökkel, lámpákkal és kitelepült hangstúdióval rögzítették a műsorelemeket, emellett betartották a vallási és járványügyi szabályokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában