A zene ereje

2020.06.04. 13:57

Nótára fakad a volt szlovák államfő a Dankó Rádióban

A magyarokhoz való kötődéséről beszél és nótázik is Rudolf Schuster, Szlovákia volt államfője a Dankó Rádiónak adott interjúban, amelyet a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön hallhatnak az érdeklődők.

Rudolf Schuster, Szlovákia egykori elnöke beszédet mond, miután átvette a Civis honoris causa díjat a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén a Főnix Csarnokban 2016. szeptember 11-én.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Rudolf Schuster édesanyja magyar volt, így a magyar nyelv ismerete mellett a népdalok, nóták szeretete is öröklődött a családban

mondta el Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója, kiemelve: Rudolf Schustert mint a magyar nóták kedvelőjét szólították meg az interjúban, nem mint egykori politikust.

A csatornaigazgató hozzátette:

Rudolf Schuster jó kedélyű ember, nagyon szereti a nótákat, a történetei pedig azt jelzik, hogy a népek közti barátság kimunkálásban a közös dalanyagnak nagy szerepe van.

Az interjút készítő Erdélyi Claudia, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője felidézte: Rudolf Schuster idén a szlovákiai Szőlőskén ünnepelte 86. születésnapját, amelyen magyar nótákat és magyar operettrészleteket énekelt Abaházi Nagy Lívia operaénekesnővel. Az eseményt rögzítette a szlovák televízió és ott készült el Rudolf Schuster Harmadszorra a legjobbat című harmadik lemezének felvétele is. Az első lemezén német nóták, a másodikon szlovák dalok hangzottak el. Az interjúban pedig elmondta, hogy úgy érezte, a magyar nóták megszólaltatásával tartozik a magyaroknak, ezzel is szeretné kifejezni a magyarok iránti tiszteletét.

Erdélyi Claudia kitért arra is, hogy Rudolf Schuster a Dankó Rádió műsorában elénekli édesanyja nótáját Az a szép címmel, emellett pedig nagy kedvence az Akácos út.

Az interjú 19 óra 4 perckor hangzik el az Az a szép A nóta nagymesterei című műsorban.

Borítóképünk: Rudolf Schuster, Szlovákia egykori elnöke beszédet mond, miután átvette a Civis honoris causa díjat a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén a Főnix Csarnokban 2016. szeptember 11-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában